Vettel újabb győzelmével a bajnokság élére állt
Sebastian Vettel zsinórban harmadik győzelmét aratta a hétvégi Koreai Nagydíjon, mellyel átvette a vezetést a bajnokságban. A Red Bull németje mögött Webber és a Ferrari duója, Alonso és Massa végzett.
Sebastian Vettel zsinórban harmadik győzelmét aratta a hétvégi Koreai Nagydíjon, mellyel átvette a vezetést a bajnokságban. A Red Bull németje mögött Webber és a Ferrari duója, Alonso és Massa végzett.
A megengedettnél több kábítószert tartalmazott egy szegedi cég által forgalomba hozott mák – derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Felügyelet által ma nyilvánosságra hozott jogsértési listájából. Az Aurora-Trade Kft. által forgalmazott étkezési mák ugyanis a hatóság szerint megsértette az élelmiszerbiztonsági követelményeket azzal, hogy a határértékeket meghaladó mennyiségű szennyező anyagot – konkrétan kábítószert – tartalmazott.
A szervezet működésének napi ritmusában minden tevékenységnek megvan a maga ideje – ilyenkor tudjuk a legjobb hatásfokkal végezni az adott feladatot. Bár csak keveseknek van lehetősége e szerint élni, nem árt megismerni a bioritmus szempontjából ideálisnak tekinthető napirendet.
A gyógynövény alkalmazása negyedével csökkentette a megfázások számát, és lerövidítette a már kialakult betegség időtartamát is.
A komplex agy jóval korábban kifejlődött, mint az eddigi adatok alapján gondolták a paleontológusok. A bizonyítékot egy 520 millió éves ízeltlábú szolgáltatta, amelynek a fejlett agya nagyon jó állapotban fosszilizálódott.
A Red Bull versenyzője, Mark Webber szerezte meg a pole pozíciót a Forma-1-es Koreai Nagydíj szombati időmérő edzésén. Az ausztrál mellől Sebastian Vettel rajtolhat majd, míg a harmadik Lewis Hamilton lett.
Erősebb stresszel reagálnak a nők a rossz hírekre, mint a férfiak, és később is jobban emlékeznek a negatív főcímekre – állapították meg kanadai kísérleti pszichológusok.
A szélütés idősebb korban fordul elő leggyakrabban, de egy amerikai tanulmány szerint a helytelen életmód miatt egyre több fiatal ember is elszenvedi: az 55 év alattiak körében például megkétszereződött a szélütések száma tizenkét év alatt.
Spanyol lapok vad összeesküvés-elméleteket szőnek az utóbbi időben, különösen azután, hogy hazai sztárjuk, Fernando Alonso már az első kanyarban kiesett a hétvégi Japán Nagydíjon, mikor Kimi Räikkönen eltalálta.A Dario AS munkatársa szerint nem véletlen, hogy ismét egy Lotus ütötte ki a spanyol versenyzőt, hiszen a Belga Nagydíjon is ez volt a helyzet, akkor Romain Grosjean…
A melanomás sejteket elpusztító vírust utánzó peptidet fejlesztettek ki ausztrál kutatók: a biomérnöki eredmény lehetővé teszi olyan krémek kidolgozását, amelyekkel kezelhető a bőrrák halálos formája.
End of content
End of content