Botrány! Haye szerint Ukrajnában rengeteg rasszista él
Napjaink egyik legeladhatóbb bokszolója, David Haye a szokásoknak megfelelően botrányt okozott. A korábbi nehéz- és cirkálósúlyú világbajnok Ukrajnáról beszélt.
Napjaink egyik legeladhatóbb bokszolója, David Haye a szokásoknak megfelelően botrányt okozott. A korábbi nehéz- és cirkálósúlyú világbajnok Ukrajnáról beszélt.
Az ukrán sajtó szerint bejelentette visszavonulását a politikai pályára készülő Vitalij Klicsko, aki azonban cáfolta a híreket, és jelezte: talán az egyik donecki sajtótájékoztatóján rosszul fogalmazott.
Formájáról kapta nevét a brit fővárosban a múlt héten átadott, építészeti és fenntarthatósági szempontból is egyedülálló épület, a Kristály. A világ egyik „legzöldebb” építménye a napenergia mellett az esővizet is hasznosítja, 50%-kal kevesebb áramot fogyaszt és 65%-kal kevesebb szén-dioxidod bocsát ki, mint egy hasonló irodaház.
Két millió fonttal megnövelte ajánlatát Lewis Hamilton felé a McLaren Forma-1-es csapata – számolt be róla a The Guardian című angol lap kedden.
Előterjesztője visszavonta a rágalmazást bűncselekménnyé nyilvánító törvényjavaslatát Ukrajnában. Vitalij Zsuravszkij, a kormányzó Régiók Pártjának képviselője határozati javaslatot terjesztett elő, amelyben kérte a parlamentet, hogy vesse el indítványát, amelyet első olvasásban szeptember 18-án már elfogadott a törvényhozás.
Szerdán erőteljes melegedés zajlik, mely többeknél okozhat humánmeteorológiai panaszokat. Az élénk légmozgás nyugtalanságot, ingerlékenységet is kiválthat, koncentrálásbeli problémákat is tapasztalhatunk – írja a Meteoklinika.
Eddig úgy tudtuk, hogy a légkör alsó, 10 kilométeres rétege a felelős azért, hogy esik-e vagy hétágra süt a nap. Kiderült viszont, hogy a sztratoszférában fújó, roppant erős szél kihat a tengeráramlatokra, amelyek pedig jelentősen befolyásolják, hogyan alakul hosszú távon az időjárás.
Sebastian Vettel magabiztos vezetést bemutatva, újabb győzelmet aratott Szingapúrban, és feljött a bajnokság második helyére. A Red Bull pilótája mögött Button és a vb-éllovas Alonso végzett. Hamilton az élről esett ki.
Nem csupán a nappaliban, netán a hálószobában való kémkedés válik lehetővé a fertőzött tévéken keresztül, de egy bothálózatba integrálva e készülékeket, eredményesebb, koncentráltabb támadás hajtható végre különféle intézmények ellen is.
„Ezek a mai fiatalok…” – ez a félmondat gyakran hangzik fel az idősebbek szájából. De vajon tényleg olyan szörnyű a mai ifjúság? A Nyugat-Ontariói Egyetem kutatói erre a kérdésre keresték a választ.
End of content
End of content