Hivatalos: Zelenszkij harcba száll az elnöki székért
Benyújtotta az elnökjelöltséghez szükséges dokumentumokat Volodimir Zelenszkij a Központi Választási Bizottságnál (CVK).
Benyújtotta az elnökjelöltséghez szükséges dokumentumokat Volodimir Zelenszkij a Központi Választási Bizottságnál (CVK).
Szociológiai vizsgálatot végzett Kárpátalján Nagy-Britannia ukrajnai nagykövetségének támogatásával az „Ilyko Kucseriv Demokratikus Kezdeményezések Alap” (Фонд Демократичні ініціативи імені Ілька Кучеріва https://dif.org.ua/) 2018. november 30. és december 10. között. A „Kárpátalja” (Закарпаття) című kutatási beszámolóból kiderül, hogy a 21 kutatóponton lefolytatott vizsgálat során 500 főt kérdeztek meg, s ez a minta kor, nem, településtípus és nemzetiségi…
A Magyarországgal foglalkozó újabb európai parlamenti (EP) vita egy Soros György-féle szeánsz, választási gyűlés, kampányesemény lesz – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Az Ilosvai járásban olyan rosszak az útviszonyok, hogy január 21-én a mentőszolgálat autója nem tudott kijutni Ilonca település egyik lakóházához, ahol tűzeset történt – tájékoztat a pmg.ua.
Az utóbbi időben elhalkult a magyarok körüli felhajtás Ukrajnában. Hetek telnek el anélkül, hogy ellenségnek kiáltanának ki bennünket, vagy az ország egységét fenyegető mumusként mutogatnának Magyarországra. Hónapok óta nem bővítette listáját a Mirotvorec szélsőséges nacionalista szervezet.
Több ungvári és beregszászi járási település maradt gázellátás nélkül január 19-én. A Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal közlése szerint a délelőtti órákban megsérült egy gázvezeték Cservona közelében.
Az intézkedésről január 17-én döntött a Técsői Járási Állami Közigazgatási Hivatal járványügyi bizottsága.
Online vásárolhatnak kedvezményes jegyet a fogyatékkel élő emberek az Ukrzalizcnicja állami vasúttársaság új funkciójának köszönhetően – jelentette be január 17-én Jevhen Kravcov, a vállalat megbízott vezérigazgatója.
Holtan találtak egy nőt a szociális szolgálat emberei Nagylucskán – tájékoztat a pmg.ua hírportál.
Továbbra is Julija Timosenko és Volodimir Zelenszkij a március 31-i elnökválasztás két legnagyobb esélyese. A regnáló elnök hátrafelé menetel a jelöltek rangsorában.
End of content
End of content