Jégeső pusztított Kárpátalján
Kisebb-nagyobb viharok, helyenként jégeső jellemezte az időjárást június második hetében megyénkben.
Kisebb-nagyobb viharok, helyenként jégeső jellemezte az időjárást június második hetében megyénkben.
Pontosan körülhatárolt, közös állásponton van Németország, Franciaország és Ukrajna között a donyec-medencei válság rendezésének minden kérdésében, ily módon képesek együtt nyomást gyakorolni Oroszországra, hogy változtasson álláspontján – jelentette ki Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter kedden újságírók előtt, a normandiai négyek berlini miniszteri szintű találkozója után.
A magyar kormány támogatja a szülőföldön boldoguló, családbarát szolgáltatásokat nyújtó Kárpát-medencei vállalkozásokat – mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Mezőkövesden, a Kárpát-medencei fiatal vállalkozók találkozóján.
A trópusokat megszégyenítő felhőszakadással indult a nap, aztán az embernek olyan érzése volt, mintha egy városnyi szaunában lenne. Június 7-én a budapesti Vörösmarty téren már a délelőtti órákban beindult az élet, nyíltak a pavilonok, érkeztek a könyvek, cd-k, egyéb kiadványok, idén 180 kiállító, 76 magyarországi és 16 határon túli kiadó vesz részt Magyarország és egyben…
Közel kétórás megbeszélést folytattak a kárpátaljai magyar érdekképviselet vezetői az ukrán oktatási miniszterrel és szakmai testületének tagjaival június 5-én Kijevben. A találkozó során a magyar delegáció írásban is átnyújtotta véleményét, és előre kidolgozott kérdéseiket Lilija Hrinevicsnek. A levelet eljuttatták a Kárpátalja.ma szerkesztőségéhez:
Nyolc kilogramm borostyánt akart Szlovákiába csempészni egy ukrán állampolgár az Ungvár–Felsőnémeti határátkelőhelyen – adta hírül június 7-én a mukachevo.net hírportál.
Harmadik alkalommal szerveztek jótékonysági bált a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal épületében június 1-én – tudatta a mukachevo.net hírportál. A nemzetközi gyermeknap apropóján rendezett eseményen többek között vállalkozók, politikusok, ismert mecénások vettek részt.
Ismeretlen férfi június 6-án a reggeli órákban felgyújtott egy, a Munkács külvárosában található bevásárlóközpontot – adta hírül a mukachevo.net hírportál.
Nagyon rossz egészségi állapotban van az oroszországi börtönében már három hete éhségsztrájkot folytató Oleh Szencov ukrán filmrendező, egy héten belül elrendelhetik kényszertáplálását – közölte szerdai kijevi sajtótájékoztatóján egyik védője, Olha Gyinze.
Közel kétórás megbeszélést folytattak a kárpátaljai magyar érdekképviselet vezetői az ukrán oktatási miniszterrel és szakmai testületének tagjaival június 5-én Kijevben.
End of content
End of content