Elhunyt Pogány Erzsébet, a Felvidék.ma alapítója
Május 6-án, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Pogány Erzsébet, felvidéki magyar közéleti szereplő.
Május 6-án, hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt Pogány Erzsébet, felvidéki magyar közéleti szereplő.
A fejlődés, haladás jegyében telt a hét Kárpátalján. Korszerű nőgyógyászati klinika, valamint magyar ház nyílt Ungváron. Volt parkavatás, felújított óvodákat, óvodai sportpályákat adtak át a megyében, számítástechnikai eszközöket kapott öt kárpátaljai iskola, gazdák jutottak ingyenes vetőmaghoz. S hogy mi a közös mindebben? A fejlesztések a magyar kormány támogatásával valósultak meg.
Május 11-én tesz munkalátogatást megyénkben Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök – közölte a mukachevo.net május 5-én.
Bár 2017-re prognosztizálták a Munkács–Budapest járat beindítását, a tervek megvalósítása továbbra is várat magára. A napokban viszont pozitív lépések történtek az ügyben.
Az ocsakovi illetőségű ukrán halászhajót és legénységét a megszállt Krímre szállították – jelentette a Dzerkalo Tizsnya hetilap (DT) internetes változata.
Négy beregszászi járási településen adott át felújított magyar óvodát Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja fejlesztési feladatainak kormányzati koordinációjáért felelős kormánybiztos május 3-án.
Egy Volkswagen típusú autóbuszban, táskák alá bújtatva, takaróval letakarva próbáltak meg Magyarország területére csempészni egy 5 éves gyereket az Asztély-Beregsurány határátkelőhelyen – adta hírül május 2-án a mukachevo.net hírportál.
Anti-Hungarian Attacks in Ukraine 2014-2018
Letartóztatták az Ukrán Állami Migrációs Szolgálat Kárpátaljai Megyei Hivatala egyik járási részlegének vezetőjét – adta hírül április 27-én a mukachevo.net hírportál.
Roman Kelemen civil aktivista közösségi oldalán azt írta, hogy botulizmusban elhunyt egy fiatal, 30 éves volóci járási nő.
End of content
End of content