Tóth Dominika: mióta folyókat rajzolsz
tudod, békére találok a hangok között a fejemben.
tudod, békére találok a hangok között a fejemben.
Minden idők legsúlyosabb légibemutató-balesete történt meg 2002. július 27-én, Ukrajna nyugati felében, Lembergben. Egy vadászgép a légiparádé nézőire zuhant majd felrobbant. A tragédiának 77 halálos áldozata – ebből 19 gyerek – és mintegy 200 sérültje volt.
A teherforgalom korlátozása érdekében Munkácson további három magasságkorlátozót állítanának fel – tájékoztatott a mukachevo.net hírportál a városi tanács közleménye alapján július 26-án.
A megyei ügyészség hazaárulás gyanúja miatt vádat emelt két ukrán állampolgárságú személy ellen, akiknek közük lehetett a Nagyszőlősi és Beregszászi járásban még májusban kihelyezett magyar nyelvű táblák felállításához.
Mintegy negyven nyomozó kutatja át a vállalat épületét – tájékoztatott a pmg.ua hírportál július 27-én.
Ismét károkat okoztak a viharok július 24–25. között a megyében. Az erős szél többfelé fákat csavart ki – számolt be a mukachevo.net hírportál. Számos elektromos készülék is a villámok áldozatává vált.
A turistaszezon még javában tart, de a megyénkben pihenők száma már mostanra jelentősen meghaladta a tavalyi vendégekét – tudatja a mukachevo.net hírportál.
Ha éjféli órán hirtelen hallatik egy láthatatlan kórus bevonulása
Hosszú Katinka megvédte címét 200 méter vegyesen hétfőn a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokságon.
Ezúttal a hegyvidéki Ökörmező (Mizshirja) közelében található Cserjés (Lozjanszke) faluban találtak afrikai sertéspestissel fertőzött vaddisznótetemet – adta hírül a Golosz Karpat hírportál július 23-án.
End of content
End of content