Az OTP is érdeklődhet az orosz bank ukrán leánybankja iránt
A Vnyesekonombank állami tulajdonú orosz bank elnöke szerint az OTP aktívan érdeklődik ukrajnai leányvállalata, Prominvestbank iránt.
A Vnyesekonombank állami tulajdonú orosz bank elnöke szerint az OTP aktívan érdeklődik ukrajnai leányvállalata, Prominvestbank iránt.
Cinikusnak és embertelennek nevezte Grigorij Karaszin orosz külügyminiszter-helyettes szerdán az ukrán hatóságoknak azt a döntését, hogy Julija Szamojlova orosz énekesnő nem utazhat el az Eurovíziós Dalfesztiválra.
A múlt éven régiónk mindössze egy dózist kapott viperaharapás ellen, míg az év folyamán tizenegyre volt szükség – tudósít a 21-es csatorna.
A Kárpátaljai Migrációs Szolgálat 2016–2017-es évre vonatkozó adatai szerint a múlt évben 12 000, idén pedig már csaknem 4 000 ukrán állampolgár jutott új típusú személyigazolványhoz.
2016-ban és 2017 első két hónapjában összesen 21 huszonöt év alatti fiatal vetett véget önkezűleg az életének Kárpátalján – tudatta a mukachevo.net március 17-én.
Tűz ütött ki egy családi házban március 19-én a Huszti járási Husztbaranya (Boronyavo) község Gagarin utcájában – adta hírül a pmg.ua hírportál a Kárpátaljai Tűz- és Katasztrófavédelmi Szolgálat közleményére hivatkozva március 20-án.
Az ukránok 83 százaléka úgy gondolja, hogy keveset keres, miközben csupán 14 százalékuk elégedett az anyagi helyzetével – derült ki abból a felmérésből, amelyet a neves Rejting ukrán közvélemény-kutató csoport tett közzé kedden.
A Petro Porosenko által benyújtott törvénytervezet ellen emelt szót március 21-i közleményében Bocskor Andrea, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselője.
Petro Porosenko elnök a hétfő esti órákban megbeszélésre hívta a parlamenti frakciók és képviselői csoportok vezetőit, amelyen szó esett a megszállt területek blokádjának következményeiről, valamint arról, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elhalasztotta a döntést a következő hitelrészlet megítéléséről Ukrajna számára – jelentette az Ukrajinszka Pravda.
Magyar Levente a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára 2017. március 23-24-én Kárpátalján máramarosi és ugocsai településeken helyi üzletembereknek, vállalkozóknak fórumokat és tájékoztatókat tart az Egán Ede gazdaságfejlesztési terv második szakaszának lehetőségeiről, különös tekintettel a megpályázható támogatások kategóriáira, valamint a kedvezményes hitelekre. A szakmai fórumok és tájékoztatók nyilvánosak.
End of content
End of content