Nagycsaládok Kárpátalján: az Urbán család
Nagybereg egyik csendes utcájának végén áll az Urbán család háza, amelyben a szülők – Zoltán és Katalin –, valamint három gyermekük – Dominika, Krisztina és Alex – él.
Nagybereg egyik csendes utcájának végén áll az Urbán család háza, amelyben a szülők – Zoltán és Katalin –, valamint három gyermekük – Dominika, Krisztina és Alex – él.
A pályafutása 200. Forma-1-es versenyére készülő Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a Szingapúri Nagydíj szombati időmérő edzését, így vasárnap az első rajtkockából vághat neki a futamnak.
Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Unió tagországai vezetőinek pozsonyi, nem hivatalos csúcstalálkozója után sajtótájékoztatót tartott, amelyen kiemelte: a tanácskozáson a magyar szempontból legfontosabb kérdésre pozitív válasz érkezett. A pénteki összejövetelen 27 állam- illetve kormányfő vett részt.
A Hősök emlékkövének megkoszorúzásával, a versenyző 71 település lovasának ünnepélyes fogadalomtételével és történelmi lovas felvonulással megkezdődött a 9. Nemzeti Vágta szombaton Budapesten, a Hősök tere körül kialakított speciális versenypályán.
Az 1956-os magyarországi forradalom és szabadságharc 60., valamint a magyar-ukrán diplomáciai kapcsolatfelvétel 25. évfordulójához kötődnek idén az ukrajnai magyar kulturális rendezvények – emelte ki Keskeny Ernő, Magyarország ukrajnai nagykövete pénteken Kijevben tartott sajtótájékoztatóján.
Árokba borult egy menetrend szerinti busz a munkácsi járási Zsukóban (Zsukove) szeptember 16-án – tudatta a mukachevo.net hírportál.
Már szeptemberben elkezdődhet a hatodik sorozási hullámban behívott, Kelet-Ukrajnában harcoló katonák leszerelése – jelentette be Volodimir Talalaj vezérőrnagy, a hadsereg védelmi és mozgósítástervezési főosztályának helyettes vezetője.
A tisztviselő a postahivatal felújítására szánt összeget árnyékcégek számláira utalta – adta hírül a zaholovok.net szeptember 15-én az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) közleményére hivatkozva.
Az erről szóló megállapodást, amely az ukrán és a román kormány között jött létre, már az Ukrán Miniszteri Kabinet is jóváhagyta.
Első alkalommal rendeznek sörfesztivált Munkácson szeptember 15–19. között.
End of content
End of content