Fotóművészeti kiállítás Ungváron
A Kárpátaljai Fotóművészek Szövetsége hatodik alkalommal szervezte meg a Hazám panorámája elnevezésű nemzetközi fotószalon kiállítását Ungváron.
A Kárpátaljai Fotóművészek Szövetsége hatodik alkalommal szervezte meg a Hazám panorámája elnevezésű nemzetközi fotószalon kiállítását Ungváron.
Ötezer doboz, magyar adójegy nélküli cigaretta került elő egy lengyel rendszámú jármű házilag átalakított alvázából, amikor a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei közúti ellenőrzést végeztek az M70-es autóúton – tájékoztatta a NAV Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense szerdán az MTI-t.
Informatikai hiba miatt szünetel a magyarországi beléptetés hat Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei határállomáson – közölte a térségi rendőr-főkapitányság sajtóreferense szerdán az MTI-vel.
A török katonák hivatásukhoz méltó módon hajtották végre feladatukat, amikor lelőtték azt az orosz vadászgépet, amely megsértette Törökország légterét – vélekedett kedden Olekszandr Turcsinov, az ukrán nemzetbiztonsági és védelmi bizottság (RNBO) vezetője.
Az ukrán határőrség kedden bejelentette, hogy készen áll az Oroszország által bekebelezett Krím félsziget tengeri blokádjára.
Az elnöki gárda fegyvereseit szállította a busz, melyet levegőbe röpítettek kedden délután Tuniszban. Sokan meghaltak, magyar áldozatról nincs hír.
November 23-án tartotta alakuló ülését a Beregszászi Városi Tanács.
Az egykori görögkatolikus püspök, Orosz Péter Pál atya Kárpátalja egyik kiemelkedő egyházi alakja volt.
Hennagyij Moszkal kormányzó kezdeményezte a Kárpátaljai Megyei Tanács mai ülésének elnapolását és együttműködésre szólította fel a politikai erők vezetőit – tudatta a mukachevo.net helyi tudósítója.
A KMKSZ megyei képviselőivel találkozott Hennagyij Moszkal, kárpátaljai kormányzó november 23-án – tájékoztatott a Novini Zakarpattya.
End of content
End of content