Műjégpálya nyílik Beregszász központjában
Decemberben műjégpályát létesítenek Beregszászban, a művelődési ház előtt. A döntésről a Beregszászi Városi Tanács értekezletén számoltak be november 10-én.
Decemberben műjégpályát létesítenek Beregszászban, a művelődési ház előtt. A döntésről a Beregszászi Városi Tanács értekezletén számoltak be november 10-én.
A külföldieknek adható legmagasabb állami kitüntetéssel, Szabadság Érdemrenddel tüntette ki Petro Porosenko ukrán elnök csütörtökön Soros György magyar származású amerikai üzletembert, több alapítvány, köztük az ukrán Nemzetközi Reneszánsz Alapítvány (IRF) létrehozóját.
Az ukrán parlament határozatot fogadott el csütörtökön, amelyben népirtásnak minősítette a krími tatárok sztálini kitelepítését 1944-ben a Krím félszigetről.
Lemondott Dmitro Jaros az ukrán radikális nacionalista Jobb Szektor (PSZ) éléről. A Majdan-tüntetések alatt létrejött, időközben párttá alakult szervezet vezetője szerdán jelentette be döntését Facebook-oldalán.
Lezuhant egy katonai repülőgép szerda délelőtt Ukrajna keleti részén, Zaporizzsja közelében, a pilóta életét vesztette – közölte az ukrán védelmi minisztérium.
November végére a kenyérfélék és a pékáruk 10-15 százalékkal drágulnak – adta hírül a Novini Zakarpattya november 9-én, Volodimir Cseredának, a Pékek Országos Szövetsége és a Kijivhlib vállalat elnökének nyilatkozatára hivatkozva.
A csütörtökön kezdődő és jövő keddig tartó pótselejtezős szakaszban elkel a 2016-os, franciaországi labdarúgó Európa-bajnokság utolsó négy helye.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola újabb két tanára szerzett doktori fokozatot a közelmúltban a Debreceni Egyetem Történelmi és Néprajzi Doktori Iskolájának bizottsága előtt.
A szakoktatásról szóló törvénytervezet számos újítást tartalmaz – nyilatkozta Szerhij Kvit oktatási miniszter a tervezet bemutatásakor a kormány hivatalos weboldala szerint.
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Történelem- és Társadalomtudományi Tanszéke, valamint a Lehoczky Tivadar Kutatóintézete kiemelt feladatának tekinti a történelmi események évfordulóinak méltatását.
End of content
End of content