Ukrajna felől érkező határsértőket fogott el a román parti őrség
Ukrajna felől érkező határsértőket fogott el a román határrendőrség és parti őrség hétfő hajnalban a Duna-deltában – jelentette a Mediafax hírügynökség.
Ukrajna felől érkező határsértőket fogott el a román határrendőrség és parti őrség hétfő hajnalban a Duna-deltában – jelentette a Mediafax hírügynökség.
Nemzetközi emberkereskedelemmel foglalkozó csoportot fogtak el a határőrök és a kárpátaljai rendőrök a Lemberg megyei Sehini ukrán–lengyel határátkelőnél – közölte a zakarpattya.net.ua hírportál augusztus 2-án.
Továbbra is négyórás várakozási idővel kell számolniuk az autósoknak a záhonyi magyar-ukrán határátkelőhelyen – közölte honlapján a rendőrség hétfőn délelőtt.
Egy teherautóval és egy mikrobusszal zárta le a Bedőháza–Nyéresháza autóutat Irhóc (Vilhivci) közel húsz lakosa augusztus 3-án, a reggeli órákban – olvasható a transkarpatia.net hírportálon.
Meggyilkolták egy mexikói oknyomozó folyóirat egyik fotóriporterét és négy nőt, holttestüket egy mexikóvárosi lakásban találták meg szombaton – jelentette maga a folyóirat, a Proceso.
Az üzemanyag-drágulás veszélyét az Ukrnafta ukrán olajtársaság jelentette be – adta hírül a tsn.ua hírportál augusztus 1-jén.
Legkevesebb 12 ezer embert telepítettek ki vasárnapig vagy szólítottak fel a hatóságok otthonaik elhagyására Kaliforniában a főleg az állam északi területein pusztító, kéttucatnyi, nagy kiterjedésű erdőtűz miatt.
Az utóbbi egy év alatt országszerte negyedével, Kárpátalján 23,6 százalékkal csökkent a fizetések vásárlási értéke – közölte a mukachevo.net hírportál július 31-én az Állami Statisztikai Hivatal adataira hivatkozva.
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) a magyarországi felsőoktatási intézmények hallgatói önkormányzatainak demokratikus alapú érdekképviseleti civil szervezete.
Milos Zeman cseh köztársasági elnök szerint az illegális bevándorlókat senki sem hívta Csehországba, de ha már itt vannak, be kell tartaniuk az ország törvényeit.
End of content
End of content