A tűzszünet törékeny, de életben van
A kelet-ukrajnai tűzszünet törékeny ugyan, de életben van – mondta hétfőn Párizsban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár újságíróknak, miután megbeszélést folytatott Francois Hollande francia köztársasági elnökkel.
A kelet-ukrajnai tűzszünet törékeny ugyan, de életben van – mondta hétfőn Párizsban Jens Stoltenberg NATO-főtitkár újságíróknak, miután megbeszélést folytatott Francois Hollande francia köztársasági elnökkel.
A Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal oktatási osztálya által kiadott jelentés szerint 62 betöltetlen tanári, óvónői állásra, illetve egyéb iskolai szakemberi posztra keresnek megfelelő képesítéssel rendelkező munkatársakat – adta hírül a mukachevo.net február 26-án.
2014-ben 82 százalékkal esett vissza a közvetlen külföldi befektetések száma a megyében: 49,9 millió dollárról 10,5 millió dollárra csökkent – adta hírül a mukachevo.net február 27-én.
A nagyszőlősi városi temetőben vandálok rongálták meg a sírokat és emlékműveket. Az elkövetők egy kereszt tövében összegyűjtötték és elégették a környéken lévő sírokról a koszorúkat – adta hírül a transkarpatia.net március 1-jén.
Robbanás történt Munkácson az Ivan Franko utca végén – adta hírül a mukachevo.net február 24-én. A detonációról értesítették a rendőrséget.
Tovább gyarapodott a kárpátaljai áldozatok száma Kelet-Ukrajnában. Olekszij Hurtovnak még február 10-én, az esti órákban az Artemivszkből Debalcevébe vezető útszakaszon veszett nyoma.
Elhagyhatja Oroszországot Olekszij Honcsarenko ukrán parlamenti képviselő, akit vasárnap vittek be az egyik moszkvai rendőrőrsre – közölte az orosz főváros rendőrségének sajtószolgálata hétfőn.
Az energetikai szféra és kommunális szolgáltatások állami szabályozásával foglalkozó nemzeti bizottság március 26-ai határozata értelmében május 1-től 6,49 százalékkal drágul a vízellátás és a szennyvízelvezetés díja Ungváron – adta hírül a mukachevo.net hírportál március 26-án.
Oleh Sztarih, az Ukrajinszki Polimetali állami részvénytársaság vezérigazgatója február 24-én azzal a javaslattal fordult Arszenyij Jacenyuk miniszterelnökhöz, hogy újra kell indítani az aranykitermelést Nagymuzsalyban – tette közzé a mukachevo.net hírportál.
Vaszil Hubal megyei kormányzó február 25-én sajtótájékoztatót tartott.
End of content
End of content