Történelmi mélyponton a hrivnya
Az Ukrán Nemzeti Bank gyakorlatilag elengedte a hrivnya árfolyamát, így az történelmi minimumra zuhant a nemzetközi valutapiacon.
Az Ukrán Nemzeti Bank gyakorlatilag elengedte a hrivnya árfolyamát, így az történelmi minimumra zuhant a nemzetközi valutapiacon.
Az Ungvári Sajtóklub február ötödikén sajtóutazást szervezett az ungvári városi gyerekkórházba, ahol bemutatták a kórházi helyiségek kialakításának új koncepcióját – közölte a mukachevo.net hírportál.
Túl kevés az átkelési lehetőség a magyar-ukrán határszakaszon, ezért a jövőben új határátkelőhelyet nyitnak, illetve bővítenek, továbbá egy új közúti hidat is terveznek ezen a szakaszon – közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) pénteken az MTI-vel.
Az eredetileg tervezettnél egyharmaddal kevesebb katonaköteles személyt hívnak be az ukrán hadseregbe a Beregszászi járásból a mozgósítás jelenleg zajló negyedik szakaszában – közölte Vaszil Dzerin őrnagy, a beregszászi egyesített hadkiegészítő parancsnokság megbízott vezetője.
Az eddiginél szigorúbb előírások alapján vonnák felelősségre a szabálysértő katonákat, továbbá bővítenék a parancsnokok hatáskörét a szerint a törvényjavaslat szerint, melyet Teteruk, Pasinszkij és Jurij Bereza képviselők terjesztettek elő az Ukrán Legfelsőbb Tanácsban – adta hírül az Ukrajinszka Pravda február 3-án.
André Cellini, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ivano-frankivszki irodájának vezetője Mark Kirschbaummal, a különleges megfigyelő bizottság egyik tagjával érkezett február 4-én Kárpátaljára, ahol Vaszil Huballal, a Kárpátalja Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetőjével és Volodimir Csubirkóval, a megyei tanács elnökével találkozott.
Megkezdődött a polgári lakosság kimenekítése péntek reggel a kelet-ukrajnai Debalcevéből, amely súlyos harcok színtere volt az elmúlt napokban.
A Miniszteri Kabinet és a Rendkívüli Helyzetek Állami Szolgálatának képviselői a kárpátaljai megyei közigazgatási hivatal vezetőivel és szakértőivel tanácskoztak február 2-án – adta hírül a zakarpattya.net.ua.
A francia elnök és a német kancellár új béketerve a Donyec-medence egyfajta decentralizációját tartalmazza – jelentette ki csütörtökön Jevhen Perebijnisz ukrán külügyi szóvivő egy tévéinterjúban.
Nemzetközileg tiltott tüzérségi lőszereket, úgynevezett kazettás, más néven fürtös bombákat vetettek be a kelet-ukrajnai Luhanszkban – mondta csütörtökön Alexander Hug, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) ukrajnai megfigyelői küldöttségének helyettes vezetője.
End of content
End of content