A Rákóczi-főiskola oktatója a Debreceni Egyetemen
A Debreceni Egyetem földrajz szakos diákjainak tartott előadást október 28-án Molnár József, a beregszászi főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének vezetője.
A Debreceni Egyetem földrajz szakos diákjainak tartott előadást október 28-án Molnár József, a beregszászi főiskola Földtudományi és Turizmus Tanszékének vezetője.
Októberben 23,2 százalékkal, 12,58 milliárd dollárra csökkent az ukrán jegybank nemzetközi tartalékainak összege az előzetes adatok szerint.
Két illegális bevándorlókból álló csoportot fogtak el a csapi határőrség és az Ukrán Biztonsági Szolgálat munkatársai.
Hat évvel ezelőtt Beregszászban, a Muzsalyi út 107. szám alatt található ötemeletes társasház lakói elhatározták, hogy megalakítják a Társasházak Egyesületét.
Az ungvári városi rendőrség őrjárati szolgálat megszervezése céljából önkénteseket toboroz a városban és a járásban élő olyan emberek körében, akik az Ukrán Fegyveres Erőknél szolgáltak.
Az augusztustól októberig terjedő időszak alatt Kárpátalján 22 millió 200 ezer hrivnya gyűlt össze a bérekből levont hadiadóból. Október folyamán 8,7 milliót utaltak át a költségvetésbe.
Megbírságoltak egy cseh hotelt Ostrava városában, amiért nem fogadott orosz turistákat. A tulajdonos a Krím félsziget márciusi megszállása után döntött úgy, hogy bojkottálja az orosz állampolgárokat.
Kincs Gábor, a Beregszászi Járási Állami Közigazgatási Hivatal vezetője, helyettese Bimba Ferenc, valamint Volodimir Terpaj, a szociális osztály vezetője november 3-ai ülésük után meglátogatták a Kelet-Ukrajnából Beregszászi járásba ideiglenesen áttelepült állampolgárokat.
Az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló Makijivka településről lőtték ki azt a lövedéket, amely szerdán közvetlenül egy donyecki iskola mellett csapódott be, és két diák halálát okozta – közölte Jevhen Perebijnisz külügyi szóvivő csütörtökön a Twitteren.
Költségcsökkentés érdekében Ukrajna konzulátussá minősíti le nyíregyházi főkonzulátusát – közölte az MTI-vel csütörtökön Jevhen Perebijnisz, az ukrán külügyminisztérium szóvivője.
End of content
End of content