Moszkva megerősíti az orosz katonai jelenlétet a Krímben
Moszkva megerősíti az orosz katonai jelenlétet a Krímben – hangzott el az orosz védelmi minisztérium vezetőinek tanácskozásán kedden.
Moszkva megerősíti az orosz katonai jelenlétet a Krímben – hangzott el az orosz védelmi minisztérium vezetőinek tanácskozásán kedden.
A kijevi parlament keddi plenáris ülésén ratifikálta Ukrajna EU-társulási megállapodását.
Bemutatták Ungváron azt a katalógust, amely Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei és kárpátaljai népművészek munkásságát ismerteti.
Parlamenti mandátumra esélyes helyet kaphat Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke Petro Porosenko ukrán elnök pártjának választási listáján.
Egy ismeretlen személy tett bejelentést arról, hogy az ungvári vasútállomáson robbanóanyagot helyeztek el.
Elutasította a szakadár Donyecki Népköztársaság miniszterelnöke az ukrán államfő javaslatát a Donyec-medence jövőbeni ideiglenes jogállásáról.
A kenyér és a pékáruk árának stabilizálása, a pékségek liszttel való zavartalan ellátása érdekében a mezőgazdasági alap szabályozza a liszt árának alakulását.
Ungvár a második legnagyobb légszennyezettségi szinttel bíró város Nyugat-Ukrajnában.
Szeptember 13-án riasztották a beregszászi mentőszolgálat orvosait, akik a helyszínre érkezve egy idős hölgyet találtak holtan.
Petro Porosenko ukrán elnök a kelet-ukrajnai helyzet rendezését célzó törvényjavaslatában három évre biztosítana különleges státust, vagyis a központi vezetéstől független önkormányzatot és ehhez kapcsolódóan különleges jogokat Donyeck és Luhanszk megye azon régiójának, amelyre jelenleg kiterjed a Kijev által indított „terrorellenes hadművelet”.
End of content
End of content