A külső független tesztelés szabályai
Mit hozzon magával a diák a külső független tesztelésre?
Mit hozzon magával a diák a külső független tesztelésre?
Magyar küldöttség érkezett Ungvárra Toroczkai Zsolt, a Magyar Nemzeti Fejlesztési Minisztérium útgazdálkodási főosztályának igazgatója vezetésével – adta hírül a zaholovok.com.ua június 4-én.
A jövőben közép-európai idő szerint 22:00 óráig lehet majd alkoholt árusítani és vásárolni Ungváron – jelentette be június 5-én Viktor Scsadej, Ungvár megbízott polgármestere.
A Luhanszk és Donyeck megyéből gyermekkel érkező menekülteknek biztosítanak szállást a csapi és az ungvári vasútállomáson. Az erre a célra fenntartott szobákat ingyen adják ki a családoknak.
Az angol, illetve német nyelvből tartott külső független tesztelésen egyaránt 91-91 százalékos volt a részvételi arány Kárpátalján.
Egy ukrán férfi autójában, a motortérben és csomagtartóban elrejtve egymillió forint értékű csempészcigarettára bukkantak a pénzügyőrök Zalában – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.
2014 májusában a kárpátaljaiak mintegy 78 millió 635 ezer hrivnya összegű személyi jövedelemadót fizettek be.
A Legfelsőbb Tanács moratóriumot fogadott el a devizahitel felvételéhez biztosítékot képező vagyon elkobzásával kapcsolatban.
A „terrorellenes erők” teljesen megtisztították a fegyveres szakadároktól a kelet-ukrajnai Luhanszk megye északi részét, valamint a Donyeck megyében lévő Krasznij Liman városát – közölte csütörtökön Szerhij Pasinszkij, az ukrán elnöki hivatal ügyvivő vezetője.
Utoljára szólt a csengő 2014. május 30-án a Vári II. Rákóczi Ferenc Középiskola 23 dákjának. A tanintézmény udvarán tartott ballagási ünnepség a himnuszok eléneklésével kezdődött.
End of content
End of content