Mentsünk templomot! Pályázati felhívás
A budapesti Harmónium Független Kommunikációs Egyesület pályázatot hirdet elsősorban határon túliak számára.
A budapesti Harmónium Független Kommunikációs Egyesület pályázatot hirdet elsősorban határon túliak számára.
A budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban május 21-én szerdán 19.00 órakor mutatják be az MTVA kárpátaljai tudósítóinak ötvenkét perces, az ukrán forradalomról készített dokumentumfilmjét.
Fontos magyar érdek a május 25-re tervezett ukrajnai elnökválasztás sikere – hangsúlyozta újságíróknak Martonyi János külügyminiszter 2014 május 12-én Brüsszelben, miután részt vett az EU-országok külügyi tárcavezetőinek tanácskozásán.
Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap elnöke a németországi Handelsblatt kereskedelmi és gazdasági lapnak adott interjújában elmondta, hogy az ukrán helyzet más országokra is átterjedhet, az ukrán gazdasági válság veszélyeztetheti a világgazdaságot, ezért a világ országai kötelesek segítséget nyújtani Kijevnek.
Három új tisztségviselőt választott áprilisban a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) választmánya: a gazdasági-önkormányzati, politikai-kommunikációs és kulturális titkári posztok újúltak meg.
Harcok bontakoztak ki szerda este ukrán katonák és fegyveres szakadárok között a kelet-ukrajnai Kramatorszk közelében – jelentette a kijevi média az ukrán védelmi minisztériumra hivatkozva.
Az ukrán vezetés nyitott a párbeszédre minden régió képviselőivel, ha ők valóban ezt akarják – jelentette ki Olekszandr Turcsinov házelnök, ügyvivő államfő szerdán, a parlamentben rendezett első válságkezelő nemzeti kerekasztal-megbeszélést megnyitó beszédében, amelyen ugyanakkor nem voltak jelen az oroszbarát szakadárok képviselői.
Ismeretlen tettesek felgyújtották Viktor Scsadej megbízott ungvári polgármester gépjárművét.
A Legfelsőbb Tanács európai integrációt elősegítő törvényeket fogadott el.
Az utcanévtáblák rossz állapota vagy hiánya sok kellemetlenséget okoz bármely város lakosainak és vendégeinek egyaránt. Számos esetben a táblák felirata is olvashatatlan.
End of content
End of content