A Nagyberegi Református Líceum felvételt hirdet a 2014/2015-ös tanévre
Intézményünk azon diákok jelentkezését várja, akik 2014-ben fejezik be a 7., 8. vagy 9. osztályt.
Intézményünk azon diákok jelentkezését várja, akik 2014-ben fejezik be a 7., 8. vagy 9. osztályt.
A Székesfehérvári Egyházmegye fenntartásában működő Szent István Művelődési Ház a 2014. évi Katolikus Könyvnapok című rendezvényéhez kapcsolódóan gyermekrajz-pályázatot hirdet az alábbi témakörben:
A Törökországban edzőtáborozó FC Hoverla január 14-én újabb felkészülési mérkőzést játszott.
Január 11. és 14. között 19. alkalommal rendezték meg a hagyományos borfesztivált a Munkács központjában található Béke téren, mely sokszínű programmal várta vendégeit. A rendezvényt a Munkácsi Városi Tanács szervezte.
2009 októbere óta a legalacsonyabb szintre, minimumra csökkent a hrivnya dollárhoz viszonyított árfolyama.
A bolgár Angel Cservenkovot nevezték ki a ukrán első osztályú labdarúgó-bajnokságban szereplő FK Szevasztopol vezetőedzőjévé.
A turisták sorra hagyják el Kárpátalja és Ivano-Frankivszk hegyvidéki üdülőhelyeit, mivel a meleg időjárás és a hó hiánya miatt nincs lehetőség a síelésre.
Mégsem jutott egymással dűlőre, így nem lesz a Ferencváros labdarúgócsapatától távozó Ricardo Moniz az ukrán élvonalbeli FK Szevasztopol vezetőedzője.
Beregszász összes vallási közössége, valamint a vezetőség is elítélte a Kerek-hegyen felállított stációk január 8-ai megrongálását.
Január 11-én a beregszászi járási Asztélyban hurka- és kolbászfesztivált tartottak.
End of content
End of content