Hivatalos: Räikkönen nem áll rajthoz az idény utolsó két futamán!
Nem indul az idei szezon hátralévő két versenyén Kimi Räikkönen, miután korábbi hátfájása miatt jövő héten meg kell operálni. A hírt a finn menedzsere jelentette be a médiának.
Nem indul az idei szezon hátralévő két versenyén Kimi Räikkönen, miután korábbi hátfájása miatt jövő héten meg kell operálni. A hírt a finn menedzsere jelentette be a médiának.
November 8-a és 10-e között a káposztásmegyeri Jégpalotában került megrendezésre a Négy Nemzet Torna.
Tizenegy éves kitartó munka után, november 8-án este átadták a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felújított tetőszerkezetét és homlokzatát.
Rontotta Ukrajna eddig is mélyen spekulatív szuverén adósosztályzatait pénteken a Fitch Ratings, egyebek mellett az ukrán gazdaság külső finanszírozási kockázataival indokolva a lépést.
A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeumban megnyílt Naum Repkinnek, a modern kárpátaljai festőiskola festőművészének harminc munkáját bemutató kiállítása Ungváron.
Könnyen elképzelhető, hogy több csapat csak nehezen készül el új versenyautójával az első jövő évi előszezoni tesztre.
Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya kijelölte keretét az ukránok elleni VB pótselejtezőre, amelyekre november 15-én és 19-én kerül majd sor.
A közmédia archívuma felbecsülhetetlen értékű képi- és hangzóanyaggal rendelkezik a rendszerváltoztatás idejéből.
November 9-én az Ilko Galéria és Művészeti Központban dzsesszestet tartanak.
November 12-én kezdődik az iskolák oktatási színvonalának ellenőrzése Ukrajnában, melyet az 5. és 10. osztály tanulói körében végeznek minden típusú és tulajdoni formájú oktatási intézményben.
End of content
End of content