Egyszerűsítették az ingatlanok adásvételét Ukrajnában
Egyszerűbb lesz az ingatlanok adásvételi szerződéseinek elkészítése Ukrajnában.
Egyszerűbb lesz az ingatlanok adásvételi szerződéseinek elkészítése Ukrajnában.
A pedagógusi pálya egyik legnagyobb kihívása a tanulók tiszteletének, megbecsülésének elnyerése.
A szakemberek állítása szerint a Kárpátok hegyi folyóiban jelentősen csökkent a pisztrángpopuláció.
Fegyir Vascsuk, az Ungvári Nemzeti Egyetem rektora korábban már nyilatkozott arról, hogy terveik között szerepel a kutatóegyetemi státusz elnyerése – így az egyetem nemcsak nagyobb tekintéllyel, de várhatóan több anyagi forrással is rendelkezne a tudományos-kutatói munka lebonyolításához.
Szeptember 25-én Volodimir Ribak, a Legfelsőbb Tanács elnöke a kárpátaljai megyei kormányzati és helyi önkormányzati szervek képviselőivel találkozott. Az ülésen részt vett Olekszandr Ledida, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal vezetője is.
Nyár végén a lembergi vasútállomáson és a városi elővételi pénztárakban egy speciális rendszert létesítettek, hogy lehetővé tegyék a pénztárosok és utasok beszélgetéseinek rögzítését.
A székesegyház vezetője vette észre, hogy eltűnt a pénzzel teli persely.
Az Európai Unió Ukrajnán keresztül szeretné eljuttatni termékeit a Vámunióhoz.
A Legfelsőbb Tanács emberi jogokkal, nemzeti kisebbségekkel és interetnikus viszonyokkal foglalkozó bizottsága egy olyan törvényjavaslatot nyújtott be, melynek értelmében az ukrán állampolgárságot kérelmező személyeknek kötelezőszerűen vizsgázniuk kell a jövőben ukrán nyelvből és az alkotmány ismeretéből.
A Duna napja alkalmából Kovászón a Beregszászi Járásközi Vízgazdálkodási Főosztály bemutatta hogyan lehet megtisztítani daru segítségével a Borzsát a szeméttől.
End of content
End of content