A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét
A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét – állapította meg a kérdésről készült eddigi legnagyobb szabású tanulmány.
A D-vitamin hiánya növelheti a memóriaromlás esélyét – állapította meg a kérdésről készült eddigi legnagyobb szabású tanulmány.
Egy, az első világháborúban harcoló brit utász naplóként használta hegedűjét, amelynek hátuljára értékes információkat vésett a lövészárokban töltött mindennapokról, felrótta a csaták helyszíneit, valamint harcostársainak a nevét. A világháborút járt becses hangszert unokája találta meg a padláson.
Magyarország Mundruczó Kornél Fehér Isten című filmjét nevezi a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap szerdán, a nevezésről döntő bizottság ülése után az MTI-vel.
A piros-sárga-zöld hármas azóta világszerte rivális nélküli.
A Biblia a magyar kultúra elidegeníthetetlen része – jelentette ki Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere kedden Szegeden, ahol magyar bibliatörténeti kiállítás nyílt.
1945. augusztus 6-án reggel fél nyolckor három amerikai repülőgép tűnt fel Hirosima japán nagyváros fölött.
Bolíviai aranydenevér néven különálló fajként azonosították egy már ismert egérfülű dél-afrikai denevérféle néhány, múzeumokban talált példányát; elnevezését bundájának különleges, aranysárga színéről kapta.
A Harry Potter olvasása csökkenti az előítéleteket egy most közzétett angol-olasz kutatás szerint.
Huszonkét Fejér megyei költő és író emlékfalát avatták fel szombaton Gárdonyban, Gárdonyi Géza szülőházának falán, az író születésének 151. évfordulóján.
Nem okoz világjárványt az Ebola-vírus a jelenlegi nyugat-afrikai gócon kívül, mivel a kórokozó terjedéséhez „igen közeli kontaktus” szükséges – jelentette ki a vírus belga felfedezője.
End of content
End of content