A tanyán árverés volt, adóba vittek bútort, búzát, igáslovat. Egész délelőtt folyt a vásár, délre már az eszelős öregasszony is sírva fakadt. A Jancsi gyerek nem látott ezekből semmit, hajnalban fűre vitte az egyetlen csikót. Most eszi kis szalonnáját, csattognak tízéves fogai. A csikó is csak másodfű még, a derékig érő fűben vígan szalad, nem tud semmit a szomorúságról, s a homlokán fehér csillag ragyog.
Elszáradó tekinteteink hajszálerecskéi még őrzik szabad madarak kék suhanását, de az unalom késéle nyomán elvérző tetteinket mohón elissza az idő. Sejtjeink utasítását káromló vezényszók döngölik múltunk, s mint jég, roppan a jövő. Mert megszoktuk szüntelen félelmeinket, nem félünk félszeinktől, sem ördögtől, sem Istentől. Bátrak vagyunk. Múltunkon vidáman ropja táncát a történelem, s míg rejtett kertek alján a lapulevelet imádjuk, mint tékozló fiút az apa, örömmel üdvözöljük a megtérőt, a…
Van, aki fejben mosolyog. Ismerem őt. Cölöpökön jár Tért ölelő Omladékok fölött. Rá nem hatnak korok. Időt leplező Arca előtt leborulok. Ceruzával Húz maga előtt Irányvonalat. Remeg a szív, a lélek. Por nem száll fel ott, Ahol Ő Keresztülhalad.
Ez hát a hon… Ez irdatlan hegyek közé szorult katlan. S az út… Kígyó vedlett bőre. Hány népet vitt temetőre. S hozott engem, ezer éve, Árpád török szava, vére bélyegével homlokomon… Szerzett ellen, vesztett rokon átka hull rám, mint a rontás. Perli-e még ezt a hont más? Fenyő sussan, lombja lebben: besenyő-nyíl a mellemben, szakadékok;…
Arcod köntösét Lerántják a szótagok, S ott áll pőrén Az akarathiány. Szemed kelyhéből Vért isznak a sóhajok, Mazochizmust Játszik a magány.
Az ébredést nem ismerem, végtelen álom az egész, az éj játszik ma itt velem, sötét szeme agyamba néz. Mint szénfekete legyező, nyílnak szét a feszes falak, tükörtavon, fehér esőben arcomból kinézve láttalak. Pókszövet fut a rózsafán, a szürke fények elnyelik, a Hold fehér hattyúnyakán még elidőzök reggelig. Szorosra csukva két szemem, mögöttük színes életek, az…
Ajtót ácsol a halál éjfekete ébenfából. Ajtót: nyitja-csukja már. Az ajtón innen délibáb: csak rozmaring és tulipán, csak délelőtt és délután. Az ajtón túl is délibáb: ballagnak tejfehér ködök, meg angyalok és ördögök. Ajtót ácsol a halál. Éjfél felé rám talál s holló rikoltja: „Soha már…”
az apostolok most is köztünk járnak nem tudjuk melyik merre ment a fejre állt világban halkan szól az ige hallunk háborúkról hét gyertya ég köztünk mint gyorskezű gyilkos az Ebola ki tervezte nincs mitől tartani meg kell lennie
Az íróasztalon, egy alig használt Kólásüvegben alszik a béke. Csönd van. Körötte a gond mégis Rebbenni próbál. De végül magába fordul. A tévében épp egy valóságshow Zajlik. Elnémítom a tévét. Ma este nem vágyom erre a világra. Ma este… nem hiányzik ez a valóság.
Mikor szelídebb lettems a képet elfeledtemháborgó égi tájatviharban kiabáltateltűnt belőlem annyifájdalmas alkalomnyicsendességet vigyázóhiányodat csodálómegközelítetlenségmi mind itt várta vesztétés várta virradásomveled megszűnt halálom.
End of content
End of content