Author: Sin Edina

Sokkal több ételre lesz szükség a jövőben

A lengyel agrárminiszter szerint a Bizottság közös agrárpolitikáról alkotott jövőképe még mindig a 20 évvel ezelőtti tapasztalatokon alapul, ahelyett, hogy figyelembe venné a 10-30 év múlva várható feltételeket, így a dinamikusan növekvő élelmiszerszükségleteket. Marek Sawicki brüsszeli tudósítóknak arról is beszélt Varsóban, hogy milyen új kritériumokat kellene figyelembe venni a jövőben a direkt támogatások újraelosztása során.

A galambok nem felejtenek

Az arcvonások alapján képesek felismerni, illetve megkülönböztetni egymástól az embereket a vadon élő, idomítatlan galambok, még a ruházat átcserélése sem téveszti meg őket – derült ki egy új tanulmányból.

Az EU-ban 43 százalékkal csökkent a halálos közúti balesetek száma az elmúlt évtizedben

Az EU 27 tagállamában átlagosan 43 százalékkal csökkent a halálos közúti balesetek száma 2001 és 2010 között az Európai Közúti Biztonsági Tanács (ETSC) napokban nyilvánosságra hozott jelentése szerint. Magyarország közútjain az említett időszakban 40 százalékkal kevesebben haltak meg, mint tíz évvel korábban – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Baleset-megelőzési Bizottsága az MTI-vel.

Elhunyt dr. Soós Kálmán

Mély és őszinte megrendüléssel értesültünk róla, hogy 2011. július 5-én elhunyt dr. Soós Kálmán, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola rektora, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség Ungvári Járási Alapszervezetének elnöke. Olyan ember távozott közülünk, aki jelentős szerepet vállalt a kárpátaljai magyar közösség és felsőoktatás megteremtésében, aki tudományos munkássága által is maradandó értékeket teremtett az…

Kárpátaljai szabadegyetem Felsőszinevéren

Festői környezetben, a Szinevéri Nemzeti Parkban tartották idén a Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemet június 28 – július 3 között, amelyre egy felvidéki előadó is meghívást kapott, Pogány Erzsébet a Felvidék.ma hírportált mutatta be.

HM: több ezer, a világháborúkban elhunyt magyar katona nyugszik Szlovákiában

Több ezer, a világháborúkban elhunyt magyar katona földi maradványai találhatók Szlovákia területén, ezért is lenne fontos minél előbb megkötni a szomszédos országgal a hadisírok gondozásáról szóló szerződést – mondta Töll László alezredes, a Honvédelmi Minisztérium (HM) Társadalmi Kapcsolatok és Hadisírgondozó Hivatal vezetője szerdán az MTI-nek.

Ásványvízfesztivál a Szolyvai járásban

Július 3-án, vasárnap ötödik alkalommal rendeztek ásványvízfesztivált a Szolyvai járásban „Életerő a Kárpátok forrásaiban” címmel. A fesztiválon részt vett Alekszandr Ledida, a Kárpátaljai Megyei Állami Közigazgatási Hivatal elnöke, valamint helyettesei, Ivan Kacsur és Volodimir Hoblik, illetve Anton Hromovij, a járási közigazgatás vezetője.

End of content

End of content