Author: Sin Edina

  • 78 millióan letennék a cigarettát, de…

    Kontinensünkön 78 millió dohányos szeretné letenni a cigarettát, ám azok fele, akik már megpróbálkoztak, elégtelennek tartja a leszokást segítő szolgáltatásokat – derül ki a húsz európai országban végzett kutatás eredményeit összefoglaló jelentésből, az EQUIPP-ből (Europe Quitting: Progress and Pathways).  

  • Balzsay Károly Európa-bajnoki címért bokszol

    Az Európai Boksz Unió (EBU) nagyközépsúlyú Európa-bajnoki címéért lép szorítóba Balzsay Károly, ellenfele az övet birtokló lengyel Piotr Wilczewski lesz. „Tavaly nyáron kesztyűztem vele, egyszer pedig egy amatőr Európa-bajnokságon, az első fordulóban találkoztam vele, akkor én győztem” – mondta az origo internetes honlapjának a magyar ökölvívó, a Boksz Világszervezet (WBO) korábbi nagyközépsúlyú világbajnoka. „Szikár, izmos,…

  • Japán: sugárzást mértek a tengerben

    A fukusimai Dai Icsi atomerőmű mind a hat reaktorához sikerült elektromos vezetéket húzni a japán szakembereknek, de a hűtési rendszerek újraindításához még az eszközök ellenőrzésére van szükség. Az elmúlt 24 órában a kármentési munkálatok két alkalommal is meg kellett szakítani, mert két reaktornál is füst- és gőzszivárgás történt, amelyet követően emelkedett a sugárzási szint. Az…

  • Gulácsy Lajos laudációja

    Nemzeti ünnepünk tiszteletére március 11-én fogadást tartottak az ungvári magyar külképviseleten, melyre meghívták a kárpátaljai magyar civil szervezetek, intézmények és a történelmi egyházak vezetőit, valamint a sajtó képviselőit. A rendezvényen többek között kitüntették Gulácsy Lajos nyugalmazott református püspököt is. Gulácsy Lajosnak a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét adományozták.  

  • Slota: a magyarok és a cigányok keljenek át a Dunán

    Nem hazudtolta meg magát a Szlovák Nemzeti Párt vezére, Ján Slota, aki mai sajtótájékoztatóján kijelentette, hogy a szlovákiai romák vallják bátran magukat magyarnak és együtt a szlovákiai magyarokkal menjenek a Dunán túlra. A cigány- és a magyarkérdést ilyen formában oldaná meg a magyargyűlölő Slota. Mi senkit sem fogunk akadályozni, vallja bár magát cigánynak, romának, eszkimónak…

  • Nemi erőszak miatt elítélték Móse Kacav volt izraeli államfőt

    Nemi erőszak és más szexuális bűntények miatt hét év letöltendő börtönre ítélték kedden Móse Kacav volt izraeli államfőt. Kacav, akit a bíróság egy kolléganője megerőszakolása és másik kettő szexuális zaklatása miatt tavaly decemberben nyilvánított bűnösnek, továbbra is ártatlannak vallja magát. Amikor az ítéltet kihirdették, a 65 éves férfi könnyekben tört ki és kiabálni kezdett a…

  • A beregszászi Tóték Debrecenben

    Március 21-én, hétfőn a debreceni Csokonai Színházban vendégszerepelt a Kárpátaljai Megyei Magyar Drámai Színház társulata. Ezúttal Örkény István Tóték című darabját mutatták be a helyi közönségnek a Víg Kamaraszínházban. A nagysikerű előadást Vidnyánszky Attila rendezte.   Fotó: beregszinhaz.fw.hu

  • Új Szó: a kettős állampolgárság ügyében elbukott a Híd

    Bugár Béla kijelentése mögött, hogy a sokat vitatott szlovák állampolgársági törvény új módosítását halasszák őszre, nagy valószínűséggel az áll, hogy a Híd nem tudja meggyőzni partnereit a magyarok számára is elfogadható módosításról, így a párt számára a téma egyre kényelmetlenebb – írta keddi kommentárjában az Új Szó című szlovákiai magyar napilap. „Ez látványos fordulat. A…

End of content

End of content