Author: Sin Edina

A Beregvidék SC nyerte a kárpátaljai téli futballbajnokságot

Vasárnap játszották a munkácsi járási Kölcsény (Kolcsino) sportlétesítményében a kárpátaljai téli futballrangadó döntőjét. A végső küzdelemben a beregszászi székhelyű Beregvidék SC  és a Munkácsi FC egyesület csapott össze. A közel 1000 néző előtt zajló mérkőzés végül 1-0-s győzelemmel zárult a Beregvidék javára. A finálé legjobb játkosai a munkácsi Varga Vaszil és a gólszerző Picur Román lettek….

Törvénymódosítás a kedvezményesen honosított állampolgárok adatairól

Nyilvántartásba veszik a 2011. január 1-jét követően kedvezményesen honosított, és Magyarországon lakóhellyel nem rendelkező polgárokat annak a törvénymódosító-javaslatnak értelmében, amelyet hétfői ülésén fogadott el az Országgyűlés. Az érintettek személyi azonosítót és lakcímet tartalmazó okmányt kapnak. Az indítványt a kormánypártiak mellett a jelenlévő jobbikos, független és LMP-s képviselők is megszavazták, csak az MSZP ellenezte. A parlament…

Magyarországon is méltatták az ukrán kultúra napját

Az idén is színes rendezvénysorozat keretében méltatták Magyarországon az ukrán kultúra napját. Ez hagyományosan a Ruszalka Dnyisztrovaja emléktábla  megkoszorúzásával vette kezdetét, ahol a megjelentek arra emlékeztek, hogy a Magyar Királyi Egyetemi Nyomdában 1837-ben kiadták a Ruszalka Dnyisztrovaja (Dnyeszteri Sellő) című almanachot, ami kimagasló szerepet játszott az újkori ukrán irodalom fejlődésében. Az emléktáblát többek között megkoszorúzta…

Megszólalt a miniszter: száz százalékkal drágulhat a benzin

Három héttel a költségvetés benyújtása előtt George Osborne brit pénzügyminiszter egyre többet céloz arra, hogy a kormány csökkentheti az üzemanyagokra kivetett adó mértékét, számolt be a BBC. A pénzügyér a toryk tavaszi, Cardiffban megrendezett konferenciáján a gazdaságélénkítésről, illetve a kormány adóterveiről is beszélt. A találkozó mégsem telt nyugodtan: a beszédek alatt a helyszín előtt folyamatosan…

A Facebookról a középkorba?

  Minden fejlett ország felelőssége, hogy bolygónk egyik legnagyobb civilizációja hol köt ki néhány év múlva: a középkorban vagy egy kis gyorstalpalással a XXI. században. Ez nemcsak az ő problémájuk.         Líbia lesz valószínűleg az első, ahol a nyugat látványosan be fog segíteni. Tunézia és Egyiptom után jöhet majd Bahrein, Jemen, Omán, Jordánia, előbb-utóbb talán…

Nem kisebbség a székelyföldi románság

„Nem vagyok hajlandó a Hargita és Kovászna megyei románokat úgy kezelni, mint egy kisebbséget, és a román államnak segítenie kellene nekik abban, hogy ők se érezzék magukat annak” – mondta a hétvégén Csíkszeredában Varujan Vosganian, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátora.

Barcelonában kedden kezdődik az utolsó Forma-1-es tesztelés

Keddtől szombatig Barcelonában rendezik meg a Forma-1-es csapatok utolsó tesztelését az idénynyitó Ausztrál Nagydíj előtt. A gyakorlásra eredetileg Bahreinben, a szahíri pályán került volna sor, ám a perzsa-öbölbeli arab királyságban zajló demonstrációk és erőszakos cselekedetek, a bizonytalan belpolitikai helyzet miatt két hete törölték a vb-naptárból a bahreini GP-t. Az ötnapos tesztelésen az istállók négy-négy napig…

Svédországi magyarok védték a médiatörvényt

Balogh László, a Közszolgálati Közalapítvány kuratóriumi elnöke szerint Nyugat-Európa-szerte – különösen azokban az országokban, amelyekben méltatlan támadások érték Magyarországot a médiatörvények miatt – szükség lenne olyan rendezvényekre, amelyeken Svédországban vett részt a múlt héten. Politidou Mária, a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének sajtófelelőse szerint az volt a céljuk, hogy rávilágítsanak a svéd médiában a témával kapcsolatos…

End of content

End of content