Author: Sin Edina

  • Kárpátalján a fák magyarul beszélnek

    Matl Péter munkáiból nyílt kiállítás a napokban Kijevben. Önmagában – figyelembe véve a főváros pezsgő művészeti életét – akár mindennapi eseményként is felfogható, ameny­nyiben általánosságokban viszonyulunk a hasonló rendezvényekhez.Van azonban két tényező, ami miatt, legalábbis számunkra, Ukrajnában élő magyarok számára, ez a hír kiemelkedik az átlagos események sorából. Az egyik, hogy nem mindennapi művészről van…

  • Március 2-án mutathatják be az iPad második generációját

    Március másodikán mutathatják be az iPad második generációját – vélekednek azok a szakemberek, akik meghívást kaptak az Apple erre a napra meghirdetett bemutatójára. Az új táblagép beharangozását mindössze a meghívókon szereplő iPad-fotó sejteti, jóllehet az informatikai szakportálok már hetek óta azt találgatják, hogy milyen újdonságok várhatók az állítólag már gyártás alatt lévő modellben. Legfontosabb újdonságként…

  • Sok jelentkező, kevés ösztöndíj

     Évről évre vannak, akik a teológiát jelölik meg továbbtanulási célként. Akik így döntenek, a Kárpátaljai Református Egyház Tanügyi Bizottságának ajánlólevelét kell megszerezzék, ugyanis ezzel a jótállással adhatják be jelentkezési kérvényüket valamelyik magyarországi teológiára. Idén a KRE vezetősége szerette volna megkönnyíteni a felvételizők dolgát azzal is, hogy lehetőséget biztosít számukra a felkészülésre, ezért féléves felkészítő tanfolyamot…

  • Akiknek kétszer is megvolt Karnyóné…

    Mármint nekünk, a Jászberény Online-nak. Persze csak a maga plátói voltában, amúgy a bal oldali 6-7-es sorokból. Elhatároztuk ugyanis Szőrös Zoltán kollégámmal – ha már Malom rajongókként úgyis mindketten a színház székeit koptatjuk – mindkettőnk megírja benyomásait is az aktuális előadásról. Egyrészt így hosszabb lesz a cikk :), másrészt hátha nem ugyanúgy látjuk, annál is…

  • A birtoklási vágyat ostorozta nagyböjti üzenetében XVI. Benedek pápa

    XVI. Benedek pápa hagyományos nagyböjti üzenetében kedden elítélte a birtoklási vágyat, amely „erőszakhoz, visszaéléshez és halálhoz vezet”, és a másokkal való osztozás fontosságára hívta fel a figyelmet. Az anyagi javak istenítése eltávolítja az embert másoktól, és boldogtalanná teszi őt. Hamis reményeket ébreszt, amikor „az anyagi dolgokat Isten helyébe állítja” – magyarázta a katolikus egyházfő, aki…

  • Kárpátaljai gyerekek Fonyódon

    Január 17-tõl, a második félév kezdetétől 51 kárpátaljai fiatal folytatja tanulmányait Fonyód városában.  Az ötvenegy tanuló közül kettő a Magyar Bálint Általános Iskola, három a Mátyás Király Gimnázium, negyvenhat pedig a Somogyi TISZK Bacsák György Szakképzõ Iskolájának tanulója immár, s valamennyien a Balaton Kollégium lakói. A fiatalok sporttagozatos képzésre érkeztek szülőföldjükről a szőcsénypusztai Széchenyi Zsigmond…

  • Totális katasztrófaövezet az új-zélandi földrengés helyszíne

    Christchurch „totális katasztrófaövezet” képét mutatja – jelentette ki kedden Új-Zéland miniszterelnöke, miután repülőgépről megnézte a Déli-sziget legnagyobb városát. Ez abszolút tragédia a város és Új-Zéland számára – mondta John Key újságíróknak. Az áldozatokról kiadott utolsó hivatalos jelentés 65 halottról szólt, de a város polgármestere jelezte, hogy ennél több lehet, mert sokan még a törmelék alatt…

  • A líbiai belügyminiszter átállt a tüntetők oldalára

    A líbiai belügyminiszter bejelentette, hogy átállt a tüntetőkhöz, és támogatja a „Február 17. forradalmat” – közölte kedden az al-Dzsazíra arab hírtelevízió. A tévé egy amatőr videofelvételt közvetített, amely Abdel Fattah Junesz al-Abidi belügyminisztert íróasztalánál ülve mutatta, amint felolvassa a nyilatkozatát, és sürgeti a líbiai hadsereget, hogy csatlakozzon a néphez és annak „legitim követeléseihez”.   MTI

End of content

End of content