8 érdekesség az emberi agyról
Íme 8 érdekes tény agyunkról.
Íme 8 érdekes tény agyunkról.
Míg korábban lépten-nyomon német és osztrák turistákkal találkoztunk hazánkban, addig mára a tehetős orosz vendégek mellett egyre több ukrán állampolgár keresi fel Magyarországot. Ráadásul nem csupán a pihenés kedvéért, hanem befektetési céllal is.
Újabb tizenhárom delfin vetődött partra kedden Új-Zéland Déli-szigetén, ugyanott, ahol múlt héten 39 példány pusztult el.
Az Egyesült Államok két rekordot is tart: az egy perc alatt lehullott legnagyobb csapadékmennyiség, és a legmagasabb hőmérséklet is hozzá kötődik.
A város feletti biciklis hálózat megépítését 2020-ra tervezik az ötlet megálmodói, a Foster&Partners.
Svéd orvosok kilenc nő szervezetébe transzplantálták sikerrel rokon donorok méhét, és hamarosan a nők saját megtermékenyített petesejtjeit is beültetik az új méhekbe – jelentette be a Göteborgi Egyetem.
Az alkotómunka folyamatáról beszélgettek az Együtt című kárpátaljai irodalmi folyóirat szerkesztőbizottságának tagjai, fiatal kárpátaljai költők, valamint pályakezdő szerzők.
A múlt héten meghaladta a százezret azoknak a határon túli magyaroknak a száma, akik szavazni kívánnak a 2014-es parlamenti választáson – írja a Népszabadság.
Az idei digitális világbörzén külön helyszínt kaptak a digitális kiegészítők. Okosabbnál okosabb szemüvegek, az idei év gigaslágere, az okosórák és a sportfunkciókkal telepakolt karkötők a Consumer Electronics Show-n.
Hodinka Antal másfél évszázaddal ezelőtt, a magyar források szerint 1864. január 13-án (az ukrán-ruszin kiadványok szerint február 7-én) született Zemplén vármegyében, Ladomér községben (ma Szlovákia).
End of content
End of content