Jobb élet vár az ukránokra ez év májusától
Viktor Janukovics ukrán államfő szociális kezdeményezéseinek a Miniszteri Kabinet már ez év májusától eleget tehet – jelentette ki Mikola Azarov ukrán miniszterelnök.
Viktor Janukovics ukrán államfő szociális kezdeményezéseinek a Miniszteri Kabinet már ez év májusától eleget tehet – jelentette ki Mikola Azarov ukrán miniszterelnök.
Úgy tűnik, elérte végleges magasságát a világ legmagasabb embere: egy amerikai kezeléssel sikerült megállítani a török férfi növekedését.
A természet ébredésével aktivizálódtak a kullancsok is. A Lyme-kórt okozó baktériummal a vérszívók 10-30 százaléka, a vírusos agyhártyagyulladás kórokozójával 0,05 százalékuk fertőzött.
Komáromban Fehér István és Boldoghy Olivér, Léván Kassai Gyula, Gubík László és Dolník Erzsébet is megpróbált szavazni. Nem adhatták le voksukat, nem élhettek alkotmányos jogukkal.
Üzenem a háznak, mely fölnevelt: ha egyenlővé teszik is a földdel, nemzedékek őrváltásain jönnek majd újra boldog építők és kiássák a fundamentumot s az erkölcs ősi, hófehér kövére emelnek falat, tetőt, templomot.
Egyáltalán nem biztos, hogy ha a köztársaságiak 1651-ben elfogják Stuart Károlyt, akkor ma II. Erzsébet királynő gyémántjubileumát ünnepelnénk.
Az elmúlt években az olajpénzekből sikerült növelni az életszínvonalat, így a válságot sem szenvedték meg az oroszok, Vlagyimir Putyin új elnöki ciklusa ugyanakkor a várt stabilitás helyett könnyen rázós időszakká válhat.
A tavasz beköszöntével nemcsak a tanév vége közeledik, de sok család számára az iskolaválasztás is.
A 77 állam című mesegyűjtemény mind a 32 meséje az ökörmezői járásban fekvő Repinne hegyi falu lakóinak a története.
Egy csaknem kétezer éves gyilkosságot fedeztek fel brit orvosok, akik CT-vizsgálatnak vetették alá egy vaskori férfi koponyáját.
End of content
End of content