A nap verse: Vári Fábián László: Jég és korbács
Június 27-én ünneplik névnapjukat a Lászlók, így Kárpátalja neves költője, Vári Fábián László is.Isten éltesse ebből az alkalomból!
Június 27-én ünneplik névnapjukat a Lászlók, így Kárpátalja neves költője, Vári Fábián László is.Isten éltesse ebből az alkalomból!
Tűz ütött ki szerdára virradóra a dél-ukrajnai Krím félszigeten, a jaltai természetvédelmi területen.
2012. június 23-án igazán érdekes motoros nászmenetet láthattak azok, akik a délutáni órákban a beregszászi járás utait rótták.
Gerény Ungvártól keletre, a város határától alig 1 kilométernyire fekszik, közigazgatásilag Ungvárhoz tartozik.
Az egész évi templomba – és hittanórára járás jutalmaként Munkácsra kirándultak a nagybégányi görögkatolikus gyerekek.
Lengyelországban született 1046. június 27–én I.Szent László magyar király, akinek ma névnapját is ünnepeljük.
Virtuális történelemórákon mutatják be az auschwitz-birkenaui múzeum honlapján a volt német haláltábor történetét.
Az Alstart közleménye szerint „Ukrajna vezetése elhatározta, hogy felülvizsgálja a szerencsejátékokkal kapcsolatos politikáját.
Három évre szóló devizacsere (swap) -megállapodást kötött a kínai és az ukrán központi bank.
A Kijevbe utazott foci Eb rajongók naponta legalább 300 hrivnyát költenek ételre – derül ki abból a felmérésből, amelyet a Kijevben időző focidrukkerek között végeztek.
End of content
End of content