Június 21. – A zene ünnepe és a védőoltások világnapja
1982-ben a francia Maurice Fleuret zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt köszöntsék zenével.
1982-ben a francia Maurice Fleuret zenetudós javasolta, hogy a nyár első napját a világon mindenütt köszöntsék zenével.
Nyári napforduló: A csütörtökre virradó éjszaka volt a legrövidebb az évben, s június 21-én beköszöntött a csillagászati nyár.
Az ukrán határőrség szerint mostanáig elkerülték Ukrajnát a futballhuligánok, az ország határátkelőhelyein mindössze 24 olyan személytől tagadták meg a belépést, akik a lengyel-ukrán közös rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság ukrajnai mérkőzéseire tartottak.
165 évvel ezelőtt, Beregszászban jártakor írta Petőfi a Meleg dél van című költeményét, mely az elmúlt napok kánikulájában különösen igaznak bizonyul.
Nagy hatást gyakorolt a város kulturális életére a Beregvármegyei Kaszinó, amely Eötvös Tamás másodalispán kezdeményezésére még a szabadságharc előtt jött létre, fénykorát azonban a XIX. század végén és a XX. század elején élte. Első székháza 1890. november 9-én nyílt meg, amely azonban rövidesen szűknek bizonyult az egyre jobban gyarapodó tagság számára.1911. október 3-án a város…
Rohanunk egész nap, itt egy munka, ott egy megbeszélés. Persze mindig Isten szőlőjében, Isten munkatársaként, de a rohanásban mégsem marad arra idő, hogy tényleg kettesben maradjunk vele egy órára, de még fél órácska is nehezen jön össze.
A MÚLTIDÉZŐ BIZAKODIK
Munkács egyik éke a szecessziós stílusú városháza épülete, melyet 1904-ben avattak fel.
Jól jövedelmező üzlet az ukrán-lengyel rendezésű labdarúgó Európa-bajnokság a szuvenír árusoknak Ukrajnában, a kijevi emléktárgy-kereskedők naponta ezer eurónak megfelelő összeget is megkeresnek.
Az elmúlt hétvégén a kárpátaljai Csapon és Nagymuzsalyon jártak a két záhonyi nyugdíjas klub tagjai.
End of content
End of content