Magyarország vásárolta a legtöbb áramot Ukrajnától
Már az év első öt hónapja alatt több villamosenergiát exportált Ukrajna, mint az egész tavalyi évben.
Már az év első öt hónapja alatt több villamosenergiát exportált Ukrajna, mint az egész tavalyi évben.
Öt törvénytervezetet nyújtott be az ukrán kormány a parlament elé, amelyek a minőségi és megbízható gyógyszerellátás javítását, továbbá a hamisítványok elleni küzdelmet erősítenék.
Hitler-babák botránkoztatták meg az utóbbi napokban Ukrajna közvéleményét, tömeges tiltakozást és felháborodást váltva ki.
A Boksay József Kárpátaljai Megyei Szépművészeti Múzeum elődjének megalapítását 1945. június 20-ra tehetjük, ugyanis ekkor született rendelet a létrehozásáról.
Nemrég a Határtalanul Program keretében négy felejthetetlen napot töltött a Jánosi Mezőgazdasági Líceum húsz diákja és az őket kísérő két tanár a magyar agrárium egyik központjának számító Szentesen, ahol a helyi Bartha János Kertészeti Szakképző Iskola vendégei voltak.
Egy odesszai autókereskedő üzlete azt követően lendült fel, hogy a kínálatában megjelentek a különböző katonai páncélozott járművek.
Tizenkét család maradt fedél nélkül, miután hatalmas tűz emésztett el egy barakk-típusú sorházat a kárpátaljai megyeszékhelyen.
A mára több mint félezer romát számláló badalói cigány lakosság a beregszászi járás egyik legnépesebb roma közösségének számít. Valahol törvényszerű, hogy egy ekkora lélekszámmal bíró népcsoport a maga mozgásterén belül – oly sok más szükséglet mellett – igényt tart egyfajta lelki gondozásra is.
Közel két méteres lesőharcsát sikerült horogra akasztania egy magányos horgásznak Tiszasalamon közelében.
A keddi hőségriadó kellős közepén ivóvíz nélkül maradt a magát megyei jogú városnak nevező Csap, amely hajdanán a Szovjetunió nyugati kapuja volt.
End of content
End of content