Ellenzi az anglikán egyház az azonos neműek házasságát
Éles hangú nyilatkozatban vetette el az azonos neműek házasságának lehetővé tételét célzó brit kormányzati terveket kedden az anglikán egyház.
Éles hangú nyilatkozatban vetette el az azonos neműek házasságának lehetővé tételét célzó brit kormányzati terveket kedden az anglikán egyház.
Ukrajna abban bízik, hogy 2013-ban a Nemzetközi Valutaalaptól 15,5 milliárd hrivnya összegben stand-by hitelt kap, melynek folyósítása tavaly márciusban leállt – jelentette ki Viktor Janukovics ukrán államfő.
Megjelent a kárpátaljai magyar görögkatolikusság lapja, a Kárpátikon legfrissebb, pünkösdi száma.
Lengyel futballhuligánok kedden Varsóban orosz szurkolókra támadtak, akik a Lengyelország-Oroszország Európa-bajnoki mérkőzésre tartottak.
Hosszú előkészület, több éves gyűjtőmunka előzte meg a nemrég megjelent, „Énekeljetek az Úrnak!” című görögkatolikus népénekeskönyv kiadását.
A „Harminc ezüstpénz” (Muppathu Vellikkasu) című film Indiában készül, indiai rendező, producerek, színészek és külföldi technikusok közreműködésével.
A 180 fok című rövidfilmben fiatalok válaszolnak a rendező villámkérdéseire.
„Önfeláldozó jócselekedet vagy prostitúció, ha egy nő átengedi a méhét, hogy egy másik nő gyerekét kihordja? A béranyaság rohamosan terjedő jelenség, és komoly etikai kérdéseket vet föl.
Egy valenciai konferencián Marzia Boi spanyol kutató megerősítette: A leplen elektronmikroszkópos vizsgálattal azonosított pollennyomok a két évezreddel ezelőtti kor legfinomabb olajainak és keneteinek növényi alkotóelemeire utalnak – amelyeket feljegyzések szerint Kis-Ázsia-szerte használtak a temetkezésnél –, és rendkívüli módon maradtak meg az olajokkal együtt a szövetbe ivódva.
Ukrajna keleti és déli részében jóval több súlyos bűncselekményt követtek el tavaly, mint az ország nyugati felében – állapította meg a Forbes magazin, amelynek kutatási eredményét a Korreszpondent ukrán hírportál ismertette.
End of content
End of content