Author: Somi Katalin

  • Újabb termálfürdő Beregszászban

    Ünnepélyesen megnyitották szeptember 27-én a beregszászi Pacsirta étterem és szálloda termáluszodáját. A megnyitóra érkező megyei és járási vezetőket Olekszandr Szenyko, a létesítmény egyik létrehozója üdvözölte, majd a szokásos beszédeket követően átvágták a bejáratot elzáró szalagot.

  • Egy órával közelebb Moszkvához, kettővel távolabb Európától

    Anno 1945 előtt, vidékünkön – igazodva földrajzi helyzetünkhöz – közép-európai időszámítás szerint dolgoztak a hivatalok, tartottak nyitva az üzletek, közlekedtek a vonatok, valamint az autóbuszok. Ám a szovjet éra beköszöntésével, s szűkebb pátriánk Kelet-Európába rántásával – az önálló személyiséggel rendelkező embert dróton ráncigált bábuvá tenni akaró kommunista diktatúra megannyi „áldása” mellett – még azt is…

  • Egy község, mely már csak nevében őrzi egykori tölgyesei emlékét

    A Beregszásztól nyugatnak tartó autóbuszunk, a Vérke-parti város végét jelző településnévtáblát elhagyva, három kilométer megtétele után már be is fut egy 1800 lakosnak otthont nyújtó településre, Makkosjánosiba, melynek háztengeréből karcsún tör az ég felé a református, illetve a görög katolikus templom sudár tornya. Középiskola és mezőgazdasági líceum is működik a helység területén. S mivel mind…

  • Híres magyarok: A világjáró szabólegény

    A Duna menti Baján egy jókora földgömbön lépkedő, vándorbotjába kapaszkodó, pörge kalapot viselő fiatalember szobra emelkedik a Jelky tér kövezete fölé, emléket állítva a Bács – Kiskun megyei város egyik leghíresebb szülöttének, aki korán elhagyva a szülői házat, csakugyan gyalogszerrel vágott neki a nagyvilágnak, hogy később hajóról hajóra szállva beutazza a Földgolyó felét, s csak…

  • A mozi alkonya?

    A mozi megszületésének időpontját 1895 februárjához köthetjük: ekkor szabadalmaztatták ugyanis a kinematográfot, a Lumière fivérek találmányát. Nem sokkal ezután, 1895. de­cember 28-án a párizsi Grand Caféban a két fivér a saját felvételeikből összeállított bemutatót tartott, s ezután hatalmas fejlődésnek indult a filmipar. Az elkövetkező száz év a mozik virágkora volt, mely vidékünkre is begyűrűzött. De…

  • Egy szabómester álma valóra vált: Bocskai-öltönyök Beregszászból

    A Bocskai-ruha jellemzője, hogy a sötét színű, állógalléros öltönyökön, illetve kosztümökön zsinórozással és különböző gombkötő munkákkal emelik ki az öltözet magyar jellegét. A két világháború között többnyire a középosztály tagjai, illetve középiskolás diákok viselték, sok gimnáziumban ugyanis formaruhaként rendszeresítették. A szocializmus évtizedei alatt „nacionalistának” minősítették, s szó sem lehetett a hordásáról, a rendszerváltást követően viszont…

  • Gazdasarok: Készüljünk a faültetéshez

    Miközben még javában folyik a szüret, eljött az ideje, hogy felkészüljünk kertünkben, gyümölcsösünkben a facsemeték és a szőlőoltványok ültetéséhez. A szüretről, az aktuális teendőkről és a faültetéssel kapcsolatos alapvető tudnivalókról Parászka Györgyöt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát kérdeztük.

  • A „nagyfiamat” is bevonom a kicsikkel való törődésbe

    Egy bő hónappal ezelőtt, augusztus 19-én gazdag ajándékkal kopogtatott be a gólya a nagyberegi Tóth Zsolthoz és feleségéhez, Évához, aki azon a szép késő nyári napon három kislánynak adott életet. Mert a gyermek mindig ajándék, kiváltképp a fogyatkozó magyarság számára, s egyúttal reményt ad nekünk, hogy megmaradunk ezen a földön, melyre Isten teremtett bennünket. Szeptember…

  • Patkánykirályok országa

    Félelmetes képet fest az önmagát pusztító ukrán társadalomról Valerij Szemivolosz legutóbbi írásában, mely a közelmúltban jelent meg a pravda.com.ua portálon. E cikk néhány felkavaró gondolatát ajánljuk az olvasó figyelmébe az alábbiakban.

End of content

End of content