Author: Somi Katalin

  • Ungváron tanácskoztak Aknaszlatináról

    Tárcaközi egyeztetésre került sor múlt pénteken Ungváron az aknaszlatinai sóbányában kialakult katasztrófahelyzet elhárításának és a következmények felszámolásának menetéről. A tanácskozáson beszámolók hangzottak el a hatóságok által kidolgozott intézkedések végrehajtásáról, a résztvevők egyetértettek abban, hogy gyorsítani szükséges az előkészületek és a munkálatok menetét. Az érintett helybéliekre ugyanakkor alig néhány perc jutott a megbeszélésen, Szedlák Gyula, a…

  • A Honvéd Együttes Ungváron

    2011. szeptember 3-án, szombaton a Megyei Ukrán Zenei Drámai Színházban nagyszabású előadást láthatott a közönség a budapesti Honvéd Együttes közreműködésében. Az előadás, mely felejthetetlen élményt nyújtott a megjelenteknek, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának szervezésében jött létre. Az egybegyűlteket Bacskai József, ungvári főkonzul köszöntötte. Annak ellenére, hogy a rendezvényt alig hirdették, mégis megtelt a nézőtér.

  • Megkezdődött az oktatás

    2011. szeptember 1-én megkezdődött az oktatás mindegyik ukrajnai felsőoktatási intézményben. Az Ukrán Oktatási és Tudományos Minisztérium rendelete szerint ebben az évben minden iskolában az első órán Ukrajna függetlenségének 20. évfordulójára emlékeztek.

  • Gyakornoki program

    Az Agria Universitas Egyesület az újonnan megnyíló Svájci Központjában 2011 októberétől gyakornoki programot indít társadalomtudománnyal foglalkozó BA, MA és PhD hallgatók számára.

  • Város az Ung mentén

    Az Északkeleti-Kárpátok hágóiról alákanyargó országutak védelmére már a középkorban kiépült a Nevickétől Husztig húzódó magyar végvárvonal, melynek egyik legkorábban felépült erőssége volt az ungvári vár. A körülötte kiépülő város, Ungvár pedig – évszázadokat átívelő történelme során – megélt mind maradandó építészeti emlékeket hátrahagyó fényes korszakokat, mind a fejlődésben hanyatlást mutató időszakokat, míg a magunk mögött…

  • Húsz év magány

    Tragikusan magányosak vagyunk ezen a világon. Két évtized alatt országunk képtelennek bizonyult befolyásos barátokat szerezni, akik igazolnák, hogy van jövőnk. Méltó ellenségekre sem tettünk szert, akik hangsúlyoznák jelentőségünket. Ukrajnának senkit sem sikerült meggyőznie a környezetében arról, hogy valóban megbízható szövetséges, izgalmas vitapartner és veszélyes vetélytárs. Külföldön országunkat bizonyára valamiféle geopolitikai szurrogátumnak, utánzatnak tekintik. Olcsó, ízetlen…

End of content

End of content