Author: Somi Katalin

  • Testvértelepülések: Szerződés a Tisza közepén

    Augusztus 19–20-án immáron XIII. alkalommal került megrendezésre Szatmárcsekén a hagyományos Nemzetközi Szilvalekvárfőző Verseny, melyen Kárpátaljáról a szabolcsi község testvértelepülése, Mezőgecse, valamint a mostantól testvértelepülésnek számító Badaló képviselői vettek részt.

  • Kirándulás Vereckére

    A Bethlen Gábor Alap támogatásának köszönhetően kétnapos kirándulást szervezett a KMKSZ Csapi Alapszervezete, amelyen Záhony város tíz fős küldöttsége is részt vett Háda Imre polgármester vezetésével. Említést érdemel, hogy ez a kirándulás már harmadik az ez évi közös rendezvények sorában.

  • Munkácson leégett az oroszvégi piac

    Augusztus 21-én, vasárnap délután tűz martalékává vált Munkács Oroszvég nevű városrészének zöldséges piaca. A megrémült árusok és vásárlók a hirtelen magasba csapó lángok láttán riasztották a tűzoltókat.

  • Falunap Tiszaújhelyen

    Augusztus 21-én Tiszaújhely lakói a helybeli KMKSZ-alapszervezet és a település önkormányzata által megszervezett falunapra sereglettek egybe a nagyszőlősi járási község általános iskolájának udvarán. A rendezvény kezdetén üdvözölték az egybegyűlteket, köztük Fodor Zsoltot, a Magyar Köztársaság Ungvári Főkonzulátusának konzulját, Várföldy Tamást, az érdi Egymásért Alapítvány alapító tagját, Barta Józsefet, a KMKSZ Nagyszőlősi Középszintű Szervezetének elnökét, Boldog…

  • Nehéz napok várnak az allergiás betegekre

    Az arra érzékenyeknél súlyos allergiás tüneteket okozó parlagfű Kárpátalján is egyre jobban terjed, egyre nagyobb területen fordul elő, főleg a sík vidéki járásokban, ráadásul senki nem törődik az irtásával. Kárpátalja Állami Növény-egészségügyi Karantén-szolgálatának adatai szerint a megye tíz járásában 6425 hektáron terjedt el a parlagfű.

  • Megemlékezés Guton

    Államalapító Szent István királyunkra emlékezett a KMKSZ Guti Alapszervezete augusztus 21-én a település emlékparkjában. A 2001-ben állított Szent István-emlékműnél tartott eseményen jelen volt Kovács Miklós, a KMKSZ elnöke, Tóth István, a Magyar Köztársaság Beregszászi Konzulátusának főkonzulja, valamint Sin József, a KMKSZ Beregszászi Középszintű Szervezetének elnöke.

  • Szoboravatás Tiszasalamonban

    Augusztus 20-án délelőtt, a tiszasalamoni református templom szépen zengő harangjainak hívogató szavára, a határ menti kis falu sok-sok lakosa gyűlt egybe a szentegyház kertjében, hogy tanúi legyenek a helybeli református gyülekezet, valamint a KMKSZ-alapszervezet által az államalapító király ünnepén felállított Szent István-szobor leleplezésének. A fából faragott gyönyörű műalkotást, Dalnoki István magyarországi képzőművész alkotását Hegedüs Ferenc…

End of content

End of content