Author: Somi Katalin

  • 150 éves a beregszászi Dalárda

    Vasárnap ünnepi istentiszteletre került sor a beregszászi református templomban, amikor is hálát adtak Istennek a 150 évvel ezelőtt alakult, és szinte megszakítás nélkül működő Dalárdáért. Taracközi Ferenc lelkipásztor igehirdetésében arról szólt, hogy a Bibliában számtalanszor találkozunk azzal a ténnyel, hogy egy-egy eseménynek emléket állítanak a népek, és ünnepelnek. Az igehirdetés alapjául választott Józsué könyve 4….

  • Robbanás egy ukrajnai bányában, sokan meghaltak

    Robbanás történt péntekre virradóra egy ukrajnai szénbányában, s 16 ember életét vesztette – közölte a rendkívüli helyzetek minisztériuma. A tárca tájékoztatója szerint további tíz ember sorsa ismeretlen. Két bányászt sérülésekkel szállítottak kórházba.

  • Magyarok, ha összetartanak…

    …nincs előttük lehetetlen – folytatnám a fentebb megkezdett mondatot. Számomra ezt bizonyította a magyar cserkészek nemrég lebonyolított közös akciója. Július 13–15. között ugyanis a Clevelandi 34. Sz. Zrínyi Ilona Lány- és 14. Sz. Görgey Artúr Fiúcserkészcsapat 37 regös cserkésze Kárpát-medencei körútja során Kárpátaljára is ellátogatott, s az itteni magyar cserkészekkel együtt fedezték fel vidékünk nevezetességeit.

  • Badaló nyolcadszor ünnepelt

    Badalóban vasárnap immáron nyolcadik alkalommal került megrendezésre a Tisza-parti település legnagyobb népünnepélyének számító, a község apraját-nagyját összehozó falunap.

  • Zajlik a befőzési szezon

    Javában zajlik a befőzési szezon, és bár sok munkával jár, a hideg téli napokon jó érzés leemelni a polcról az általunk készített befőttet, savanyúságot. És nemcsak a tudat miatt, hogy lám, ezt mi készítettük, hanem azért is, mert nem kell kiüríteni a pénztárcánkat egy üveg finomságért a bevásárlóközpont pénztáránál, s ráadásul azt is biztosan tudjuk,…

  • Radikális autót ígér 2012-re a Ferrari

    Az olaszok tanultak az idei évből, és jövőre egy sokkal bátrabban fejlesztett autóval fognak rajthoz állni. Évek óta visszatérő probléma a Ferrarinál, hogy a konzervatív szellemben tervezett autóikkal a szezonok első felében csak küszködnek, és csak az év második felétől kezdik el szállítani az eredményeket.

  • Radioaktív a fukusimai búza és a repce

    Radioaktív céziumot mutattak ki a japán Fukusima tartományban termesztett búzában és repcében. A szennyezés szintje meghaladja a helyi hatóságok által szabott határértéket, de fukusimai illetékesek szerint szennyezett termény nem került forgalomba.

End of content

End of content