Author: Somi Katalin

Ismét a técsői magyar iskoláról

A Kárpátalja c. hetilap június 17-én megjelent lapszámának Ukrán osztályt indítanának a técsői magyar iskolában? című cikkére reagálva, június 27-én a Técsői Magyar Tannyelvű Református Líceumban elsősorban a helyi magyarság képviselői meghallgatták Osziczky Róbert igazgató úr beszámolóját, aki igyekezett meggyőzni a jelenlévőket álláspontjuk igazáról.

Petőfi visszakapta a kardját

Ungváron múlt csütörtökön helyreállították Petőfi Sándor szobrát, amelynek néhány hete ismeretlen elkövetők letörték a kardját. A megyeszékhely Petőfiről elnevezett legnagyobb terén álló emlékmű restaurálását az Ungvári Magyar Főkonzulátus közbenjárására az ungvári Turbogaz vállalat magyar nemzetiségű dolgozói társadalmi munkában végezték el, s ők biztosították az ehhez szükséges anyagot is.

A keleti front 70. évfordulója – az ideológia ágyúi újból szólnak

A Szovjetunióban magyar nyelven tanulók gyerekkorukban megtanulták, hogy a magyar helyesírás szabályai a birodalom területén kissé módosulnak. A II. világháborút kis kezdőbetűvel írják, de annak egyik epizódját csupa naggyal, „Nagy Honvédő Háború”-ként kell kiemelni. 70 éve kezdődött a második világégés legvéresebb szakasza, a III. Birodalom és a Szovjetunió háborúja. 1941. június 22-én a német fegyveres…

Himnusz és gerinc

Aki valamennyire is tisztában van a kárpátaljai politikai élet mozgatórugóival, az tudja, hogy mifelénk általában a levelek sem hullnak le maguktól a fákról. Amikor tehát megyeszerte terjedni kezdett a javaslat, hogy a járási és egyéb tanácsok ülése előtt le kellene játszani az ukrán himnuszt, mindenki tudhatta, hogy a kezdeményezés a megyei vezetők köreiből származik.

Folytatódik a Tiszacsomai Honfoglalási Emlékpark fejlesztése

Tizenegy évszázaddal ezelőtt a Vereckei-hágón átkelt honfoglalók egy csoportja – a Tisza-menti rónára érve – letelepedett a mai Tiszacsoma község határában, hogy a jelenleg Kárpátaljának nevezett területen ugyanebben a korszakban megalapított többi falu lakosságához hasonlóan, gyepűvédő közösségként védje Magyarország északkeleti határát. S bár a hajdani helységet később elsodorta a történelem óriás folyama, a múlt nyomait…

Újkrumplifesztivál és falunap Nagydobronyban

Nagydobronyban immár hetedik alkalommal került megrendezésre a népszerű Újkrumplifesztivál és falunap, melyre a nagyközség apraja-nagyja eljött, hogy pihenjen, szórakozzon. Erre pedig a helyi dolgos gazdák rá is szolgáltak: a burgonyatermés – mely a dobronyiak egyik fő bevételforrása – a tavalyi gyenge átlagtól eltérően idén magasabb hozamot produkált – tudtuk meg Őr Hidi Lászlótól, a KMKSZ…

Gyermekhét Mezőkaszonyban

A Kaszonyi Református Egyházközségben hagyományosan minden évben vakációs bibliahetet szervezünk hittanos gyermekeink számára. Idén ez a rendezvény június 20-24 között került megrendezésre a kastélyunkban. Az idei hét vezérgondolata volt, hogy legyünk figyelmesek meghallani Isten szavát (Vigyázz!), legyünk készen a cselekvésre (Kész!) és tegyük meg mindazt, ami ránk bízatott (Rajt!).

Szeretethíd – újabb szemétgyűjtési akció Mezőkaszonyban

„Tiszta Kaszonyért!” – nevelés és példamutatás A Kaszonyi Református Egyházközség ifjúsági közösségének szervezésében idén is megrendezésre került, s ezáltal hagyománnyá vált a kaszonyi szemétgyűjtési akció (ez a projekt kapcsolódott ahhoz a kárpát-medencei kezdeményezéshez – SZERETETHÍD –, amely a tavalyi évtől indult és célja, hogy az egyházi és nem egyházi szervezetek, közösségek, magánszemélyek összefogva tegyenek valamit…

A magyarok veszélyeztetik Ukrajna nemzetbiztonságát?

Az ukrán kormány mindent megtesz azért, hogy jó viszonyt alakítson ki Magyarországgal, s ezért még az ország nemzetbiztonságát is hajlandó feláldozni – röviden így foglalható össze a napokban az ua-reporter.com oldalon megjelent írás, melynek írója még saját nevét sem vállalta fel, csupán a Hvilja (Хвиля) „nevet” használja.

End of content

End of content