Author: Somi Katalin

  • Nagyarányú fairtás a bótrágyi kicsiny erdőben

    Még a múlt század elején, az egykori Osztrák–Magyar Monarchiában, a több falura kiterjedő Lónyai-birtokhoz tartozó bótrágyi erdőben sok-sok kis tölgyfacsemetét ültettek el, melyek az éltető Nap felé nyújtózkodva, mind magasabbra növekedtek, évtizedről évtizedre szépen gyarapodtak, terebélyesedtek, s mára hatalmas lombkoronájú, pompás tölgyekként ontják magukból az éltető oxigént, ékesítve e kicsiny falu környékét. Ám eljött a…

  • Mézesmadzag, avagy mit akar Ukrajna?

    „Az együttműködési rendezvények menetrendje a NATO-Ukrajna bizottság keretében 2011-ben” címmel a Kommerszant orosz lap újságíróihoz került egy dokumentum .  Ez egy zárt levelezés, amelyből kiderül, hogy Janukovics elnök nyomatékosan keresi a közeledést a tömbbel. És ezt a szívósságot megirigyelhette volna elődje, Viktor Juscsenko is.  De nála ez érthető, miután nem fogadta el Oroszországot és rögeszmésen…

  • Tízezer katonát von ki az év végéig Afganisztánból Obama

    Az év végéig tízezer fővel csökkenti az Afganisztánban szolgálatot teljesítő katonáinak létszámát az Egyesült Államok – jelentette be az amerikai elnök magyar idő szerint csütörtök hajnalban. Az elnök hozzátette, jövő év nyaráig visszahívja a csapaterősítésben részt vevő mind a harmincháromezer katonát.

  • „Az inga átleng a másik irányba” – interjú Vidnyánszky Attilával

    Vidnyánszky Attila szerint a szórakoztató színház hazudik a nézőnek, az európai ember elveszítette képességét a szellemi tájékozódásra, továbbá nehéz Magyarországon megmaradni a szakmaiság talaján úgy, hogy túlságosan hosszú ideig volt elnyomva az egyik oldal. A vidéki színházak nagy részét tömörítő Teátrumi Társaság elnöke – akit a Nemzeti Színház leendő igazgatójaként tavaly év végén hírbe hoztak…

  • Presbitervasárnap Beregszászban

    Gyülekezetet vezetni Isten munkatársaként. De hogyan? Kerületi találkozóval méltatta a Kárpátaljai Református Egyház Presbiterszövetsége június harmadik vasárnapját – presbiterek napját. Június 19-én a Beregszászi Református Templomban presbiterkonferencián vettek részt a gyülekezetek elöljárói.

  • Június 24-én kezdődik Julija Timosenko bírósági tárgyalása

    Június 24-én kezdődik a volt ukrán miniszterelnök, és 2010-es elnökjelölt Julija Timosenko bírósági tárgyalása. Timosenkót pénteken az ellene 2011 áprilisában indított második büntetőeljárásban hallgatják meg. A vádak szerint a volt ukrán miniszterlnöknő Oroszország kezére játszott 2009-ben az orosz-ukrán gázkonfliktus során. Timosenko 2009. január 19-én írta alá Moszkvában a konfliktust lezáró gázszerződést, amely az ukrán Főügyészség…

  • Milliókat érint a hatalmas kínai áradás

    Több mint ötmillió embert érint a múlt hét pénteken kialakult hatalmas áradás Kelet-Kínában, százhetven személyt pedig eltűntként vagy elhunytként tartanak számon. A felhőszakadás miatt az állami hírügynökség szerint Csöcsiang illetve Hubej tartományban hatalmas területek vannak víz alatt, írja a BBC.

End of content

End of content