Author: Somi Katalin

  • Diadal Nándorfehérváron – rajzpályázat

    A Vasutas Művelődési Ház és Könyvtár és a Kárpátaljai Magyar Iskolai Könyvtárakért Alapítvány rajzpályázatot hirdet Diadal Nándorfehérváron címmel 12-18 éves fiataloknak, a nándorfehérvári csata 555. évfordulója emlékére.

  • Vajon meggyengült Isten Lelke?

    „És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre…” (Ap Csel 2,17) Szükségünk van Isten Lelkére, hogy felkészítsen a szolgálatra. Pünkösd arra tanít, hogy mindent csak Isten Lelkével tehetünk. Mi azt kívánjuk, hogy az emberek megmeneküljenek, és üdvösségre jussanak. Ehhez újjászületésre van szükségük. Vajon ezt meg tudja tenni egy…

  • Vasárnapi üzenet: pünkösd

    „Én pedig elküldöm rátok Atyám megígért ajándékát.” A keresztény világ most várakozásban él. Várjuk a megígért Szentlelket, akit Jézus Krisztus ígért meg és küldött el ennek a világnak, pünkösd szent napján.

  • Forgalan faluja

    Nagyszőlőstől délre, a Tiszabökénytől Tiszaszirmáig húzódó egykori ugocsai kisnemesi vidéken található egy mindössze 876 lakost számláló kistelepülés, Forgolány, a közeli Tiszapéterfalva társközsége, melyet egyedül a Királyháza–Tiszaújlak–Nagyszőlős autóbuszjárat kapcsol össze a külvilággal. A kátyúkkal szabdalt útvonalon döcögő jármű – a járási központ felé tartva – reggel háromnegyed hétkor, majd a visszaút során 11 óra 15 perckor…

  • A meg nem tanult lecke ismétlése

    Nem Ukrajna az egyetlen karakteres regionális különbségeket mutató ország. Elegendő megemlíteni Kanadát, amely a közelmúltbeli parlamenti választások alkalmával figyelemre méltó szenzációval szolgált. A választásokon katasztrofális vereséget szenvedett a Québeci Blokk, mely hagyományosan az ország francia ajkú lakosságát képviseli. A québeci nacionalistákat egy országos politikai erő, az Új Demokrata Párt (NDP) zúzta szét. Egy angolszász irányultságú…

  • Emlékezett Bótrágy magyarsága is

    Június 4-én nemzeti gyásznapunkra, a Magyarország területét 91 évvel ezelőtt megcsonkító trianoni békediktátum megkötésére emlékezett Bótrágy magyarsága. A megemlékezést a Horváth Árpád vezette KMKSZ-alapszervezet szervezte, a helyszín a régi parókia udvara volt: a tagság máglyagyújtás mellett tartotta meg a rendezvényt.

  • Beregújfalu: egy 750 éves település

    A magyar nyelvterület egyik „végvárának” számít a beregszászi járási Beregújfalu község. Múlt szombaton a településen jeles eseményre került sor: alapításának 750. évfordulóját méltatták falunap keretében.

  • Biolekvár, bioszörp és mangalicasült

    Tüzes Pál batári farmergazda nyolc évvel ezelőtt jelentkezett a magyar bioélelmiszereket minősítő szövetség pályázatára, és három év múlva termékei megkapták a bio minősítést. Biogazdálkodással öt éve foglalkozik. Először természetes alapanyagokból, természetes módszerekkel lekvárokat és szörpöket állított elő, majd 13 hektáros területen elkezdte a hungaricumnak számító mangalicák tenyésztését. Mára Európa-szerte nagy a kereslet az általa vezetett…

End of content

End of content