Author: Somi Katalin

Így vezethet napi két sör és egy feles májrákhoz

Kis mennyiségű alkohol fogyasztásának például szív- és érvédő hatása van. A túlzásba vitt alkoholfogyasztás azonban idővel a máj elzsírosodásához, majd májzsugorhoz, végül pedig májrákhoz vezethet. A máj azonban kiemelkedő regenerációs képességekkel rendelkezik, a pusztulás több pontján is visszafordítható még a folyamat.”Ha valaki absztinens, nagyobb a halálozási kockázata, mint annak, aki kis mennyiségben rendszeresen fogyaszt alkoholt….

A kék arany

Aki hanyagul bánik vagy nyilatkozik a vízről, az a saját testével teszi ezt, ugyanis testünknek 70%-a, agyunknak pedig 90%-a tevődik össze vízből.

Bereg vármegye első központja

A Vérke-parti várost elhagyva, autóbuszunk szelíden hullámzó hegyek között halad az északkeletnek tartó Beregszász–Ilosva útvonalon, majd nyolc kilométer megtétele után befut egy 2674 polgárnak, köztük 2240 magyar lakosnak otthont adó, nagy múltú községbe, Nagyberegre, melynek házai közül karcsún magasodik az ég felé a református templom klasszicista sisakkal lezárt, arányos, sudár harangtornya.

Vasárnapi üzenet: Urunk mennybemenetele

ApCsel 1,1-11; Ef 1, 17-23; Mt 28, 16-20 Jézusról szóló írás azért az egyetlen igazi örömhír az emberiség számára, mert Jézus a mennyből, az Atyától jött közénk, és emberségünket az Atyához vitte, miközben személyével mindig is az Atyánál volt. A keresztény ember élete ezért mennybemenetel.

Olekszandr Zubcsenko: Etűd föderatív tónusokban

Balgaság abból a szempontból vizsgálni a Lvivben május 9-én kipattant történelmi-ideológiai válságot, hogy az vajon provokáció volt-e vagy sem. Nyilvánvalóvá vált az ország államformájának válsága – írja a versii.com portálon megjelent elemzésében Olekszandr Zubcsenko. Az alábbiakban a szerző okfejtésének főbb tételeit ajánljuk olvasóink figyelmébe.

Készüljünk a gyümölcsszüretre

Júniusban nagyüzem van a gyümölcsösökben, hiszen a növényvédelmi s egyéb munkák mellett megkezdődik a szüret. Az aktuális teendőkről Parászka Györgyöt, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola tanárát kérdeztük.

Véget ér az orosz búzaexport tilalom

Oroszországban 2011. július 1-től véget ér a búza exportjára kivetett tilalom, jelentette be az orosz kormány vezetője, Vlagyimir Putyin május 28-án szombaton. Putyin az első miniszterelnök-helyettessel, Viktor Zubkovval folytatott találkozón beszélte meg a búza exportjának a helyzetét, tájékoztatott a RIA orosz hírügynökség.

End of content

End of content