Author: Somi Katalin

Avgusztin Volosin haláltábora

Rahó mellett magasodik a festői szépségű, 1395 méter magas Dumen-, más néven Dömény-havas, melyről jó időben megcsodálhatjuk a völgy pompás panorámáját. Kevesen tudják azonban, hogy Avgusztin Volosin kormányzása idején itt koncentrációs tábor működött – méghozzá Kárpátalja története során az első.

Az is vezethet, akinek aranyere van

A politikusok és a hatóságok a gépjárművek kötelező műszaki vizsgáztatásának egyszerűsítésén törik a fejüket. Az első intézkedések már meg is születtek, azt azonban még nem látni egészen pontosan, valójában mennyire lesz gyökeres a változás.

Nyugodj békében, Jolikám!

Tudtuk, hogy beteg. Nagybeteg. A kegyetlen kór végleg az ágyhoz kötötte. Már nem láttam vasárnaponként a templomba menni. A piacon, a városban sem találkoztam vele. De a hírek az egészségi állapotáról eljutottak hozzánk. Hozzám is. Jó lenne felhívni telefonon – tűnődtem számtalanszor. Aztán mégsem tettem. Kérdezzem meg tőle, hogy van? Hogy érzi magát? Vigasztaljam, hogy…

Kadhafi földjeit keresik Ukrajnában

A Legfelsőbb Tanács agrárpolitikai és földkérdésekkel foglalkozó állandó bizottságában ellenőrzik, hogy bérel-e Moammer Kadhafi líbiai vezető mezőgazdasági rendeltetésű földeket Ukrajnában – közölte a Szabadság Rádióra hivatkozva a korrespondent.net internetes hírportál.

Az autonómia a megmaradás garanciája

A határon túl élő magyar nemzeti közösségek megmaradásának és fejlődésének egyedüli garanciája az, ha területi, személyi, illetőleg sajátos jogállású autonómiaformákat biztosítanak számukra – hangsúlyozta múlt szerdán közzétett nyilatkozatában a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT), amelynek tagszervezetei Brüsszelben, az Európai Parlament székházában tartottak kihelyezett tanácskozást. A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetséget az eseményen Kovács Miklós elnök képviselte.

Ismertető a magyar-magyar kapcsolattartási támogatás programjának végrehajtásáról Ukrajnában

A „KMKSZ” Jótékonysági Alapítvány 2010 október elsejétől kezdte meg a kapcsolattartási támogatás iránt érdeklődő ügyfelek fogadását hat regionális irodában. A program 2011. február 28-án ért véget, a meghosszabbított hatályú (eredetileg december 31-ig tartó) szerződésnek megfelelően. 2010. október-december folyamán 7338 kérelmet fogadtunk be, 2011. február 24-ig pedig további 2860-at. A központi irodába összességében 10198 kérelem futott…

Jótékonysági bál Nagydobronyban

Március 6-án jótékonysági farsangi bálra került sor Nagydobronyban a helyi községi tanács, a művelődési ház, valamint a KMKSZ helyi alapszervezetének szervezésében. A rendezvénynek a dobronyi Három Ász étterem adott othont.

Aranyhaj és a nagy gubanc

AJÁNLÓ A hercegnő és a béka után a Disney újra visszatért a klasszikusokhoz és egy új egész estés animációs filmet dobott piacra, nem kis sikerrel. Persze ehhez kellettek a Grimm-fivérek is, akiktől a ’sztorit’ kölcsönözték.

Kárpátaljai postatörténet 1939-1944

Magával ragadó időutazásra invitálja az olvasót Horváth Lajos Kárpátaljai postatörténeti füzetek című sorozatának a közelmúltban megjelent legújabb, immár 8. darabja. A magyarországi szakember ezúttal vidékünk történetének 1939 és 1944 közötti szeletét dolgozza fel a postatörténet szempontjából A visszafoglalt Kárpátalja címmel.

End of content

End of content