Fedett sportcsarnok épült Császlócon
Európai uniós pályázat keretében épült fedett sportcsarnok Császlócon. A létesítményt április 16-án adták át.
Európai uniós pályázat keretében épült fedett sportcsarnok Császlócon. A létesítményt április 16-án adták át.
A jó háziasszonyok konyhájában mindig megtalálható a friss élesztő, hiszen ki tudja, mikor kell kuglófot, buktát vagy pogácsát sütni. Viszont azoknak is érdemes élesztőt tartani otthon, akik egyáltalán nem konyhatündérek.
Pár órás eltéréssel két erős földrengés volt csütörtökön Japán déli részén; a legfrissebb információk szerint hárman életüket vesztették, több mint százan megsérültek, számos épület összedőlt, és néhányan épületekben rekedhettek – jelentette a helyi sajtó. A korábbi tájékoztatások 45 sérültről szóltak.
A németországi Ricordi Berlin zeneszerző pályázatot hirdet fiatal alkotóknak.
Húsvét ünnepén vehették kezükbe a Beregszászi Magyar Esperesi Kerület görögkatolikus hívei a Kárpátikon folyóirat legújabb példányát.
A Tisza Mozi Kft. a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa díjfelajánlásával, Szolnok Város Önkormányzata támogatásával „Hatvan év múltán” címmel pályázatot ír ki az 1956-os forradalomról szóló kreatív kisjáték-, animációs, dokumentum- és kísérleti filmek készítésére.
A Beregszászi Művelődési Osztály és az ahhoz tartozó Beregszászi Művészeti Iskola április 4–7. között hangszerbemutató napokat szervezett Beregszászban.
Negyedikként lép színpadra Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd), Magyarország képviselője a 61. Eurovíziós Dalfesztivál első elődöntőjében, május 10-én Stockholmban.
A Vatikáni Posta a gyűjtők körében igen keresett, szép bélyegeiről híres. Kibocsátási tervében természetesen szerepel minden évben a karácsonyi és a húsvéti alkalmi bélyeg.
A Kárpátok Művészeti és Kulturális Egyesület alkotótábort szervezett március 30. és április 2. között Túristvándiban. Az Innoart Egyesület megbízásából megszervezett tábor témájának az első világháborút választották.
End of content
End of content