Történelmi jelentőségű látogatásra érkezett Kubába Barack Obama
Történelmi jelentőségű látogatásra érkezett Kubába Barack Obama, a szigetországban 1959 óta nem járt amerikai elnök.
Történelmi jelentőségű látogatásra érkezett Kubába Barack Obama, a szigetországban 1959 óta nem járt amerikai elnök.
Ivan Olbracht: Átokvölgye – Nikola Suhaj. General Press kiadó, 2005.
Szent Mártont ábrázoló emlékbélyeget adott ki a Magyar Posta Zrt. az egykori püspök tiszteletére meghirdetett szentév alkalmából, a kibocsátási ünnepséget pénteken tartották a Pannonhalmi Főapátság főkönyvtárában.
Amerikai kutatók azt remélik, megtalálták a módját, hogy építőanyagot készítsenek a klímaváltozást okozó egyik legfőbb üvegházhatású gázból, a szén-dioxidból.
Az UEFA pénteki nyoni sorsolásán kialakultak a Bajnokok Ligája negyedöntőinek párosításai, melyek közül kiemelkedik spanyol bajnokság első két helyén álló csapat csatája.
Húsvéti jótékonysági kézműves foglalkozást szervezett a beregszászi Főiskolai Református Ifjúsági Gyülekezet (FRIGY) és a Kölcsey Ferenc Szakkollégium Hallgatói Önkormányzata március 17-én. Ahogyan az elmúlt években, idén is hímes tojásokat készítettek a tagok.
Különadót vetnek ki a cukrozott üdítőitalokra Nagy-Britanniában a gyerekelhízás elleni harc jegyében – jelentette be nagy meglepetésre George Osborne brit pénzügyminiszter szerdán a parlamentben a 2016/17-es pénzügyi év költségvetési tervét ismertetve.
Új kötettel bővül az Örökség Kultúrpolitikai Intézet Nyugat-eurázsiai idő című könyvsorozata. Mikola Rjabcsuk A két Ukrajna című könyvét március 16-án mutatták be az Írók Boltjában. A sorozat azokat a szerzőket gyűjti egybe, akik a társadalomtudományok eszköztárával kérdeznek rá Közép- és Kelet-Európa múltjára és jelenére.
Elhagyta korábbi csapatát, s idén a Korda Racing színeiben indul a gyorsaságimotoros olasz bajnokság Supersport 600-as kategóriájában Gyutai Adrián, aki szabadkártyával a világbajnokság, vagy a Supersport-vb valamelyik olaszországi futamán is rajthoz állna.
A Jókai Közművelődési és Múzeum Egyesület (Révkomárom) és a Falvak Kultúrájáért Alapítvány (Budapest) pályázatot hirdet:
End of content
End of content