Almási Éva lett a nemzet színésze
Almási Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének szerdán Budapesten.
Almási Éva Kossuth- és Jászai Mari-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották a nemzet színészének szerdán Budapesten.
Barack Obama elnöki rendeletet írt alá, amellyel szigorítja a szankciókat Észak-Korea ellen a január 6-i hidrogénbomba-kísérlet és a ballisztikus rakéta február 7-i felbocsátása miatt – adott hírt szerdai közleményében a Fehér Ház.
A Naprendszer harmadik legnagyobb törpebolygójaként azonosították a 2007 OR10 jelű égitestet a Kepler és Herschel űrtávcsövek mérései alapján magyar csillagászok.
Ha az egészséges táplálkozásról beszélgetünk, amely elősegíti a megfelelő emésztést is, akkor rövid időn belül a kefir is szóba kerül, amit már több évszázada ismernek az emberek. De mit kell feltétlenül tudnunk róla?
„Bennem él a táj” címmel közös versíró pályázatot hirdet a Kortárs Költő Liga és a Polikróm folyóirat.
A barátságos mérkőzésen, amelyet a nemzeti ünnepen telt ház mellett rendeztek meg a margitszigeti Hajós uszodában, ugyanaz a 13 játékos kapott helyet Bíró Attila szövetségi kapitány együttesében, aki kiharcolta a riói olimpiai részvételt is érő kontinensbajnoki címet.
Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából Magyar Érdemrend Tisztikereszt, Magyar Érdemrend Lovagkereszt, Magyar Arany Érdemkereszt, Magyar Ezüst Érdemkereszt, Magyar Bronz Érdemkereszt állami kitüntetéseket adott át Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 11-én a Pesti Vigadóban.
Nincs hiány ezekben a hetekben a Marssal kapcsolatos hírekből, tervekből, illetve a jövőre vonatkozó elképzelésekből. Az európai-orosz közös küldetés az élet nyomait kutató technológiát demonstrálná. Az oroszok saját erőből, atommeghajtással rövidítenék le az utat.
A magyar karatésok közül Tadissi Martial szerepelt a legjobban a szlovéniai Laskóban rendezett világkupán, ahol súlycsoportjában bronzérmes lett küzdelemben.
Lelkészszentelő közgyűlést tartott a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) a beregszászi református templomban március 12-én.
End of content
End of content