A legtöbb díjat elnyert magyar fotó
Abszolút rekordot állított fel a magyar fotográfia történetében Kerekes István fényképe, amely egy máramarosi kislányt ábrázol. A portréja eddig 35 országában 200 díjat nyert el.
Abszolút rekordot állított fel a magyar fotográfia történetében Kerekes István fényképe, amely egy máramarosi kislányt ábrázol. A portréja eddig 35 országában 200 díjat nyert el.
A jeruzsálemi Héber Egyetem két tudósa az AIDS vírust az emberi szervezetből kiirtó gyógyszert ígér, amelynek hamarosan megkezdődnek klinikai tesztjei.
A konferencia célja: a keresztény szellemiségű tudományosság szorgalmazása, a különböző szakterületek keresztény vonatkozásának a megtalálása, a történelmi egyházak örökségének és értékrendjének a tudományos kutatásokban való megjelenítése, a keresztény értékrendet valló magyar diákok találkozási lehetőségének megteremtése.
Fedinec Csilla: A Magyar Szent Koronához visszatért Kárpátalja – 1938-1944. Jaffa Kiadó és Kereskedelmi Kft., 2015.
A Krónika című erdélyi magyar napilap hétfői számában megszólaló erdélyi magyar egyházi vezetők is kiállnak a homoszexuális házasságok alkotmányos tiltásáért folyó romániai aláírásgyűjtés mellett.
A Cédrus Művészeti Alapítvány mindenkit örömmel vár, aki a magyar nyelvű haikuirodalmat szép szerzésekkel gazdagítani szeretné.
Visszavárják azokat a versenyzőket is, akik az első sorozatban nem jártak sikerrel.
Több mint hetven év késéssel megható századik születésnapi ünnepségen vehette át tiszteletbeli orvosi diplomáját a brnói egyetemtől a kárpátaljai Dolháról származó Schwimmer Zoltán.
Tisztelt kárpátaljai zenészek, táncosok, együttes vezetők és énekesek!
A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola Pedagógia és Pszichológia Tanszéke „Innovatív módszerek a pedagógiai-pszichológiai gyakorlatban Ukrajna európai integrációja tükrében” témakörben 2016. április 14–15-én nemzetközi tudományos konferenciát szervez.
End of content
End of content