Hét érdekesség az ókori Egyiptomból
Az ókori Egyiptom közel három évezreden keresztül a világ egyik legfejlettebb civilizációja volt, s kultúrája a mai napig lázba hozza a tudósokat.
Az ókori Egyiptom közel három évezreden keresztül a világ egyik legfejlettebb civilizációja volt, s kultúrája a mai napig lázba hozza a tudósokat.
A jazz április 30-ai világnapja alkalmából rendezik meg a Nemzetközi Jazz Napokat Budapesten – mondta el Nagy Eszter szervező.
Április 19-én ingyenes városnézést szerveztek Nagyszőlősön Valentina Hornecki idegenvezető közreműködésével, aki szívesen mutatta be a résztvevőknek a város nevezetességeit.
Amint arról korábban beszámoltunk, a napokban második alkalommal érkezett Ungvárra a budapesti Európa Cirkusz Donnert Antal artista vezetésével. Immár hagyományosan a Bozdos parkban állították fel sátraikat, ahol április 28-ig lehet velük találkozni.
A Kárpátaljai Megyei Filharmónia nagyterméből nem mindennapi dallamok szűrődtek ki április 22-én – késő délután az Ivano-frankivszk megyéből érkezett Art Prestige kvartett adott dzsesszkoncertet az idén már második alkalommal rendezett Zene Határok Nélkül nemzetközi fesztivál keretében.
Április 23-án az Ilko Galéria és Művészeti Központban művészeti-zenei estet rendeztek, melynek során Ivan Ilko jubileumi kiállításán a Rock-H (Rakás) együttes Otava című második albumát élőben mutatta be a közönségnek.
A különböző adónemek számával Ukrajna az első helyet foglalja el a világ országai között – adta hírül a Világbank.
A Munkácsi Járási Rendőrkapitányság egyik nyomozója 400 amerikai dollár kenőpénzt követelt és kapott egy ilosvai asszonytól annak fejében, hogy a nő 17 éves fia ellen hidegfegyver birtoklása és értékesítése miatt ne indítson büntetőjogi eljárást.
Egy közvélemény-kutatás szerint az ukrán fiatalok 80,2 százaléka nem tudna élni mobiltelefon nélkül, legalábbis 40,5 százalékuk a „biztosan nem”, 34,7 százalékuk pedig a „valószínűleg nem” választ adta erre a kérdésre.
A Calasanctius Training Program és a „GENIUS” Jótékonysági Alapítvány közös szervezésében a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola bázisán 2013. június 24-29. között Ifjúsági Üzleti Képzés indul.
End of content
End of content