NAGY tavaszi színező verseny
Szeretsz színezni? Ha igen, itt a lehetőség! Pályázatunkon kizárólag (hazai és határon túl élő) óvodások és 1., 2., 3. osztályos kisdiákok vehetnek részt (természetesen a szülők tudtával!).
Szeretsz színezni? Ha igen, itt a lehetőség! Pályázatunkon kizárólag (hazai és határon túl élő) óvodások és 1., 2., 3. osztályos kisdiákok vehetnek részt (természetesen a szülők tudtával!).
Az Isteni színjáték fordításáért Nádasdy Ádám veheti át az Artisjus Irodalmi Nagydíjat 2017-ben. A Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Egyesület irodalmi díjazottjai között van Ladik Katalin, Ménes Attila, Dérczy Péter és György Péter is – közölte a szervezet az MTI-vel.
Továbbra is feszült a helyzet a kelet-ukrajnai fronton, kijevi jelentések szerint a Moszkva által támogatott szakadárok 122-szer nyitottak tüzet az elmúlt napban az ukrán katonák állásaira, miközben Hágában nemzetközi bírósági eljárás folyik Oroszország ellen terrorizmus támogatásának vádjával a Donyec-medencei beavatkozás miatt.
Az izraeli parlament hétfő este elfogadott új törvénye nem engedélyezi a belépést az ország területére az Izrael, vagy a ciszjordániai telepek ellen bojkottra felszólító külföldiek számára – jelentette a helyi média.
Idén hatodik alkalommal adták át az Év terméke elismeréseket hétfőn, a magyar fogyasztók 21 kategóriában értékelték a termékeket – közölte a versenyt szervező Product of the Year Kft. hétfőn az MTI-vel.
A GYERMEKJÓLÉTI ALAPÍTVÁNY, ORSZÁGOS MÉCS LÁSZLÓ IRODALMI TÁRSASÁG és a PÁLFFY DÉNES NÉPFŐISKOLA AKADÉMIA közös felhívása.
Aki már találkozott a KEK-kel, azaz a Katolikus Egyház Katekizmusával, az tudhatja: nem egy pár fejezetes olvasmány, és nem is 15 dkg a nyomtatott verziója. A közel 900 oldalas mű szerves és rendezett módon tárja elénk a katolikus tanítás lényegi és alapvető tartalmát, a hit és az erkölcs igazságait, a II. Vatikáni Zsinat és az…
Több kutatás is bizonyítja, hogy a tizenéves generációnak kisebb a szókincse érzelmei kifejezésére – mondta Kalamár Hajnalka pszichológus az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Öt országból 44 csapat, közel 700 sportoló vett részt a Kárpát-medencei Egyetemek Kupáján (KEK), melyet nyolcadszor rendeztek meg Budapesten.
Fritz Peyer-Müller: A Kárpátaljai Református Egyház története a két világháború között – kitekintéssel a jelenre. Református Zsinati Iroda Tanulmányi Osztálya, Budapest, 1995.
End of content
End of content