Ötven budapesti épület nyitja ki kapuját
A százéves fővárosi épületek április első hétvégéjén lesznek látogathatóak a Budapest100 rendezvénysorozat keretében.
A százéves fővárosi épületek április első hétvégéjén lesznek látogathatóak a Budapest100 rendezvénysorozat keretében.
Március 27-én, a színház nemzetközi napján adták át a megyei művészeti díjakat az arra érdemes alkotóknak a kárpátaljai közigazgatási hivatalban.
A Szépirodalom és Ismeretterjesztés Kollégiuma magas színvonalú, többéves hagyománnyal rendelkező irodalmi és ismeretterjesztő rendezvények – szakmai táborok, fesztiválok, konferenciák, író–olvasó találkozók, olvasás-népszerűsítési programok – megvalósulását kívánja támogatni.
Csehországban is lehetővé teszik a kettős állampolgárságot. A kormány tervezetét szerdán hagyta jóvá a prágai képviselőház.
A Rákóczi-napok keretében, március 25-26-án került sor a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolán a Debreceni Egyetem oktatóinak előadásaira.
A Tempus Közalapítvány pályázatot ír ki az „Egész életen át tartó tanulás program” keretében Comenius szakmai továbbképzés szervezése pedagógusoknak címmel.
Rossz minőségű ivóvízzel károsítja szervezetét az ukránok egynegyede, ráadásul jó néhány házban vagy akár egész településeken abszolút nincsen ivóvíz.
Az Ukrán Állami Statisztikai Hivatal adatai szerint az elmaradt munkabérek összege az országban meghaladja az egymilliárd hrivnyát.
Az elmúlt két évben a közmédia reformjának szerves részét képezte a külhoni médiaműhelyek és a tudósítói hálózat egységesítése – mondta a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) vezérigazgatója az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának ülésén, ahol az MTVA Kós Károly Kollégiumáról nyújtott tájékoztatást.
Észak-Dakota állam kormányzója kedden aláírta az Egyesült Államok legszigorúbb abortusztörvényét, amely az esetek túlnyomó többségében a magzat szívverésének kezdetétől, vagyis a terhesség körülbelül hatodik hetétől megtiltja a művi vetélés végrehajtását.
End of content
End of content