Alternatív Valentin napot szervezett a Református Szeretetszolgálat
A szervezet által meghirdetett napon többen arra vállalkoztak, hogy az átlagos hétköznapokhoz képest kedvesebbek, figyelmesebbek lesznek embertársai iránt.
A szervezet által meghirdetett napon többen arra vállalkoztak, hogy az átlagos hétköznapokhoz képest kedvesebbek, figyelmesebbek lesznek embertársai iránt.
Túl van a félidején a 63. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale), amelynek vetítéseire rekordgyanúsan sok jegyet váltottak, és a vörös szőnyegen vonuló sztárok száma is kiemelkedően nagy, de a legjobb filmnek járó Arany Medvéért versenyző alkotások kevés jó kritikát kaptak.
Alapvető emberi jog a nemzeti közösségek szimbólumainak használata – mondta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes pénteken Budapesten, a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris munkaülésén.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint Magyarországon is megjelent a gyümölcstermő növények új kártevője, a foltosszárnyú muslica, mely Ázsiában honos, az USA érintésével jutott el Európába, és azóta megállíthatatlanul terjed. Az érett gyümölcsöt szereti.
Tölts egy élménydús kirándulást Magyarországon, járd körül nagy és kis városait, ismerd meg múltunkat és járulj hozzá a jövő építéséhez! Mindehhez nem kell mást tenned, mint pályázni a Rákóczi Mozgótáborba.
Az athéni parlament akadályt gördített állami tulajdont képező tengeri szigetek magánkézbe, illetve bérbe adása elé – közölte csütörtökön a védelmi tárca.
Kárpátalja megszálló hatósága címmel közölt minap újabb magyarellenes hangvételű írást a zakarpattya.net.ua a Szabadság (Szvoboda) Rádió online változata nyomán a kárpátaljai Olekszandr Havros tollából.
A fővárosi Budafok–Tétény önkormányzatának vezetői 33 magyarországi önkormányzatnak adták át a Tisztességes Választásért Alapítvány által felajánlott székely zászlót tegnapelőtt.
Új internetes folyóirat indul Szlávtextus címmel, az elektronikus irodalmi újságot ma este mutatják be a Frisco Caféban, a Mátyás utcában.
Egy francia genetikus szerint Tutanhamon anyja Ehnaton egyik unokatestvére, Nofertiti, a fáraó főfelesége volt. A szakember kutatásának köszönhetően újabb részletekre derült fény a gyermekfáraó kevéssé ismert életével kapcsolatban.
End of content
End of content