Vihar a színpadon – vihar a lelkekben
Shakespeare legutolsó befejezett színművét, A vihart állította színpadra Szergej Maszlobojscsikov, ukrán film- és színházi rendező, díszlet- és jelmeztervező, képzőművész.
Shakespeare legutolsó befejezett színművét, A vihart állította színpadra Szergej Maszlobojscsikov, ukrán film- és színházi rendező, díszlet- és jelmeztervező, képzőművész.
A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) döntése értelmében zárt kapuk mögött rendezik a Magyarország–Románia világbajnoki selejtező mérkőzést március 22-én.
A Társadalmi Megújulás Operatív Program részeként megvalósuló Nemzeti Kiválóság Program (NKP) célja a kimagasló oktatási, kutatási tevékenység ösztönzése a nemzetgazdasági, valamint az európai gazdasági térség szempontjából jelentős eredmények elérése céljából.
Nyugat-Kanada több indián közössége kedden két, a közelmúltban elfogadott törvényt támadott meg a szövetségi bíróság előtt.
Kész Barnabás: Honfoglaláskori magyar mondák képekben. Ungvár – Budapest: Intermix Kiadó, 1998. 12 old.
Öt újítás, mely öt éven belül megváltoztatja a világot. Az IBM közzétette idei 5in5 (Öt az ötben) jelentését.
Hirtelen ötlet nyomán vezették be Magyarországon 1988 januárjában a világútlevelet, ami csak a korábbi adminisztratív korlátokhoz képest számított „korlátlan” szabadságnak – olvasható a HVG e heti számában.
A munkálatok költségeihez a Nemzeti Kulturális Alap vizuális művészetek kollégiuma 4,9 millió forintnyi pályázati pénzzel járul hozzá.
Zubánics László – Vargáné Katona Mária: Boszorkányok pedig nincsenek?! – A kárpátaljai néphit és történelmi valóság találkozása. Ungvár: Intermix Kiadó, 2007. 88 old.
A Széchenyi Tudományos Társaság felajánlotta, hogy megszervezi és támogatja a márciusi tűzvészben Krasznahorka várában megsérült bútorok restaurálását.
End of content
End of content